Légiósok: kiderült, hány meccsre tiltották el Nagy Ádámot

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.11.11. 11:02
null
Nagy Ádám egymeccses eltiltásban részesült (Fotó: AFP)
Mint ismert, Nagy Ádám csapata, a Pisa nyolc emberrel fejezte be a Cittadella elleni, 2–0-ra elveszített találkozót az olasz labdarúgó-bajnokság másodosztályában (Serie B). A magyar válogatott játékost a 39. percben állították ki. Az olasz szövetség a héten hozta meg a döntést, miszerint a magyar válogatott középpályást egymeccses eltiltással sújtja.

Nagy Ádám egy kontratámadást akadályozott meg, amikor csúnyán odalépett Orji Okwonkwónak. A játékvezető egyből piros lapot mutatott fel az 55-szörös magyar válogatott középpályásnak.

Az olasz szövetség a héten megtárgyalta az esetet, s úgy döntött, egymeccses eltiltásban részesíti Nagyot, akinek így a Benevento elleni, hazai bajnokit kell kihagynia.

A Pisa jelenleg a 3. helyen áll a Serie B-ben. A középpályás csapata 12 bajnokija közül 10-en pályára lépett.

Ettől függetlenül a magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi természetesen számít Nagy Ádámra a San Marino és a Lengyelország elleni, novemberi vb-selejtezőkön.

NAGY KIÁLLÍTÁSA

OLASZORSZÁG, SERIE B
12. FORDULÓ

Cittadella–Pisa 2–0
Pisa: Nagy Ádám kezdett, a 39. percben kiállították

Legfrissebb hírek

Döntetlennel záruló meccsen debütált Varga Barnabás az AEK Athénban

Légiósok
2026.01.11. 20:47

Légiósok: Koszta Márk duplázott, Nagy Ádám lövéséből gólpassz lett

Légiósok
2026.01.10. 20:05

Már tizenegyesből sem megy, Pisában is győzött a Como

Olasz labdarúgás
2026.01.06. 20:09

Gasperini vereséggel tért vissza Bergamóba

Olasz labdarúgás
2026.01.03. 22:48

Nem fért bele Jonathan David kihagyott büntetője, a Juventus nem bírt a Leccével

Olasz labdarúgás
2026.01.03. 20:03

Luka Modric: Ha nem futballoznék, valószínűleg pincér lennék

Olasz labdarúgás
2025.12.31. 13:49

Szívműtéten esett át a Lazio vezetőedzője

Olasz labdarúgás
2025.12.30. 15:09

Daniele De Rossi a Genoa élén visszatért Rómába, kétgólos vereséggel távozott

Olasz labdarúgás
2025.12.29. 22:41
Ezek is érdekelhetik