Légiósok: Gazdag Dániel olyan gólt rúgott, amit érdemes sokszor megnézni – videó

K. Zs.K. Zs.
2023.10.05. 07:53
null
Gazdag Dániel (Fotó: Getty Images)
Gazdag Dániel góllal és gólpasszal járult hozzá ahhoz, hogy csapata, a Philadelphia Union hazai pályán 3–2-re legyőzze az Atlanta Unitedet az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokság (MLS) magyar idő szerint csütörtök hajnali programjában.

Gazdag Dániel a 39. percben akrobatikus mozdulattal, hanyatt vetődve rúgta be a Philadelphia vezető gólját, majd az első félidő igen mozgalmas végjátékában gólpasszt adott Julián Carranzának – azzal már 3–0-ra vezetett a Union, amely már korábban biztossá tette szereplését a playoffban.

„OH MY GOD!” – GAZDAG GÓLJA A LIGÁT IS ÁMULATBA EJTETTE


Az Atlanta a második félidőben faragott hátrányából, de egyenlíteni nem tudott.

Gazdag végigjátszotta a mérkőzést, csapata öt döntetlen után győzött újra.

Gazdagnak ez volt a 40. gólja a ligában; az MLS statisztikáival foglalkozó Twitter-oldal bejegyzése alapján a 2021-es idény óta ő csupán a második játékos, aki elérte ezt a számot, rajta kívül csak a Nashville-ben szereplő Hany Mukhtarnak (54) sikerült. Gazdag 2021 májusában szerződött a tengerentúlra.

ÖSSZEFOGLALÓ – GAZDAG DÁNIEL GÓLJA 0:44-TŐL, A GÓLPASSZ 2:50-TŐL

EGYESÜLT ÁLLAMOK
MLS
Philadelphia Union–Atlanta United 3–2


Legfrissebb hírek

Pintér Dániel először kezdett az Inter Miami felnőttcsapatában, amely Messi nélkül nem bírt a Charlotte-tal

Légiósok
2026.03.15. 08:11

Messi egy gólra a 900-tól, Pintér Dániellel a kispadon nyert az Inter Miami – videó

Légiósok
2026.03.08. 07:29

Vereséggel kezdtek a magyaros csapatok az MLS alapszakaszában

Légiósok
2026.02.22. 08:50

Európa-bajnok csapattársat kapott Gazdag Dániel

Minden más foci
2026.02.20. 15:41

Döntetlennel záruló meccsen debütált Varga Barnabás az AEK Athénban

Légiósok
2026.01.11. 20:47

Kinevezték az új vezetőedzőt Gazdag Dánieléknél – hivatalos

Légiósok
2026.01.01. 07:42

Messi volt a főszereplő, a Miami fölényes sikerrel jutott főcsoportdöntőbe az MLS-ben

Minden más foci
2025.11.24. 08:54

Gazdag Dániel csapatának edzője veszi át a Celtic irányítását – sajtóhír

Minden más foci
2025.11.14. 18:01
Ezek is érdekelhetik