MLS: Gazdag Dániel elérte a 150-et, csapata óriási hajrával győzött

K. Zs.K. Zs.
2026.09.20. 08:17
Gazdag Dániel köszönti az akkor még csak egygólos Carles Gilt (Fotó: Getty Images)
Gazdag Dániel csapata, a New England Revolution győzött, Sallói Dániel klubja, a Toronto FC kikapott az Egyesült Államok profi labdarúgó-bajnokságának (MLS) magyar idő szerint vasárnap hajnali programjában.

A ligában 2021 tavaszán bemutatkozó, a Philadelphia Union és a Columbus Crew után néhány hete immár a New England Revolutiont erősítő Gazdag Dániel szép jubileumhoz érkezett: 150. alkalommal volt tagja kezdőcsapatnak MLS-alapszakaszi mérkőzésen.

S bár ezúttal nem ő játszotta a főszerepet, különleges győzelem teszi emlékezetessé a napot. A New England az első húsz percben kétgólos előnyt szerzett az Orlando City ellen, ám a vendégek a második félidőben visszakapaszkodtak, és amikor a magyar légióst a 89. percben lecserélték, 2–2 állt az eredményjelzőn. De a java még hátravolt: a 93. percben a leshatárról kiugró Peyton Miller újra vezetéshez juttatta a hazaiakat, majd társához hasonlóan Carles Gil is belőtte a második gólját, így a vége 4–2 lett – a Revolution sorozatban harmadszor nyert, és 26 meccsen szerzett 46 ponttal a Keleti főcsoport második helyén áll.

Sallói Dániel négy évvel korábban debütált, ő már 213-adszor került be a kezdőbe MLS-karrierje során, és szombat este végig a pályán is maradt a torontói sorokban, de nem volt alkalma ünnepelni: a remek szériában lévő – egyhuzamban a 16. bajnoki meccsén veretlenül maradó – St. Louis City 3–1-re nyert, és felkapaszkodott a Nyugati főcsoport harmadik helyére. Sallóiék egymás után másodszor vesztettek, a keleti 12. helyen állnak, négypontnyira a rájátszással kecsegtető pozícióktól.

EGYESÜLT ÁLLAMOK
MLS, alapszakasz
New England Revolution–Orlando City 4–2
St. Louis City–Toronto FC 3–1
A keleti élcsoport: 1. Nashville 57 pont (26. mérk.) – már bejutott a rájátszásba, 2. New England 46 (26), 3. Inter Miami 45 (25), …12. Toronto 29 (26)
A nyugati élcsoport: 1. Vancouver 49 (25), 2. Houston 44 (26), 3. St. Louis 44 (26)
A főcsoportok első hét-hét helyezettje bejut a rájátszásba, a 8–9. helyezettek a wild card körben harcolhatják ki a playoffot.

 

Legfrissebb hírek

Gulácsi Péternek a címvédő PSG rohamait kell állnia a BL-ben

Bajnokok Ligája
Tegnap, 11:12

Vitális Milán: Olyanokkal játszhatok együtt, akiket eddig a tévében néztem

Légiósok
Tegnap, 8:34

Heti légiósprogram: zárul az MLS alapszakasza

Légiósok
2026.11.02. 16:32

Baráth Péter: Ott folytattam, ahol a sérülésem előtt abbahagytam

Légiósok
2026.11.02. 13:15

Légióskörkép: több a sérült, mint a gól – Rossi kulcsemberei miatt aggódhat

Légiósok
2026.11.02. 10:45

MLS: kikaptak Atlantában, Sallóiék lemaradnak a rájátszásról

Légiósok
2026.11.02. 07:14

Vida Kristopher gólja is kellett a Szatmárnémeti első győzelméhez

Légiósok
2026.10.31. 13:26

Román Kupa: csak döntetlent játszott, és kiesett a Sepsi

Minden más foci
2026.10.29. 18:29