Légióskörkép: Willi Orbán ismét betalált; Dárdai Márton először kezdett a Herthában

Vágólapra másolva!
2021.02.22. 09:53
null
Willi Orbánt két berlini sem tudta megállítani (Fotó: AFP)
Ahogy olvasóink megszokhatták, a Nemzeti Sport Online-on összefoglaljuk légiós labdarúgóink előző heti teljesítményét. Tekintse át, mi történt a magyar futballistákkal a múlt héten!

Felemás héten van túl a három magyar válogatott labdarúgót is foglalkoztató RB Leipzig, amely kedden 2–0-ra kikapott a Liverpooltól a Puskás Arénában a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén, vasárnap viszont simán elintézte 3–0-val a Herthát. Utóbbi meccsen Willi Orbán szerezte a lipcseiek harmadik gólját – Gulácsi Péter mindkét összecsapáson végig a pályán volt –, a védő így már négy találatnál jár a bajnokságban, ezzel beállította egyéni legjobbját. A berlinieknél először játszhatott kezdőként Dárdai Márton, Dárdai Pál vezetőedző középső fia, aki korábban kétszer kapott lehetőséget csereként a Bundesligában.

WILLI ORBÁN GÓLJA

A sérüléséből felépült Sallai Roland csereként bő 25 percet kapott a gólképtelen és így pont nélkül maradó Freiburgnál, amely hazai pályán az Union Berlintől kapott ki 1–0-ra.

A Szalai Ádámot ismét kezdőbe nevező Mainz bravúrgyőzelmet aratott az Európa-ligáért hajtó Borussia Mönchengladbach otthonában, a magyar válogatott támadó meg nem adott gólig jutott a mérkőzésen.

FEBRUÁR 15., HÉTFŐ

GÖRÖGORSZÁG, SUPER LEAGUE
22. FORDULÓ
Larisza–AEK Athén 2–4
Larisza:Nagy Gergelyt nem cserélték be.

OLASZORSZÁG, SERIE A
22. FORDULÓ

Hellas Verona–Parma 2–1
Parma: Balogh Botond és Kosznovszky Márk sem volt tagja a keretnek.

FEBRUÁR 16., KEDD

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS

RB Leipzig (német)–FC Liverpool (angol) 0–2
Leipzig:
Gulácsi Péter végig a pályán volt, Willi Orbánt a 64. percben cserélték be,
Szoboszlai Dominik sérült, nem volt tagja a keretnek.

ANGLIA, CHAMPIONSHIP
29. FORDULÓ
Bristol City–Reading 0–2
Bristol: Nagy Ádám kezdett, a 80. percben lecserélték.

FEBRUÁR 17., SZERDA

SVÁJC, SUPER LEAGUE
16. FORDULÓ (ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS)
Lugano–Servette 1–1
Lugano: Kecskés Ákos végigjátszotta a mérkőzést.

URUGUAY, CLAUSURA
8. FORDULÓ
Cerro Largo–Penarol 1–1
Penarol: Vadócz Krisztián kezdőként a 75. percig volt a pályán.

FEBRUÁR 18., CSÜTÖRTÖK

ARAB EMÍRSÉGEK, UAE LEAGUE
17. FORDULÓ
al-Hatta–al-Ahli Dubai 1–2
al-Hatta: Koman Vladimir nem volt a keretben.

FEBRUÁR 19., PÉNTEK

AUSZTRIA, 2. LIGA
15. FORDULÓ

BW Linz–Liefering 1–0
Liefering: Major Sámuel a 72. percben állt be.
Vorwärts Steyr–Austria Wien II 0–1
Austria Wien II: Mester Csaba nem volt a meccskeret tagja.
Austria Lustenau–Lafnitz 2–3
Austria Lustenau: Tiefenbach Dánielt nem nevezték a mérkőzésre.

NÉMETORSZÁG, 2. BUNDESLIGA
22. FORDULÓ
Erzgebirge Aue–Bochum 1–0
Bochum:Novothny Somát nem nevezték a mérkőzésre.

FEBRUÁR 20., SZOMBAT

ANGLIA, CHAMPIONSHIP
31. FORDULÓ
Bristol City–Barnsley 0–1
Bristol: Nagy Ádám a 76. percben lépett pályára csereként.

AUSZTRIA, BUNDESLIGA
18. FORDULÓ

Austria Wien–Altach 5–1
Altach: Bukta Csaba kezdett, a 68. percben lecserélték.
Tirol–St. Pölten 0–1
St. Pölten:Majnovics Martint nem nevezték.

CIPRUS, 1. DIVISION
26. FORDULÓ
Omonia Nicosia–APOEL 1–0
Omonia: Lang Ádám kispados volt, nem állították be; APOEL: Vinícius Paulo kezdett, a 81. percben lecserélték.

GÖRÖGORSZÁG, SUPER LEAGUE
23. FORDULÓ
Atromitosz–Larisza 1–1
Larisza:Nagy Gergely őrizte a kaput.

LENGYELORSZÁG, EKSTRAKLASA
18. FORDULÓ

Podbeskidzie–Jagiellonia 1–1
Podbeskidzie: Kocsis Gergő eltiltott.

NÉMETORSZÁG, BUNDESLIGA
22. FORDULÓ

Freiburg–Union Berlin 0–1
Freiburg:Sallai Roland a 64. percben állt be csereként.
Mönchengladbach–Mainz 1–2

Mainz:SzalaiÁdám kezdett, a 69. percbeli lecseréléséig volt a pályán.

PORTUGÁLIA, PRIMEIRA LIGA
20. FORDULÓ
Belenenses–CD Nacional 2–1
Nacional:Bobál Gergelyt nem nevezték.

SZLOVÁKIA, FORTUNA LIGA
20. FORDULÓ
Slovan Bratislava (Pozsony)–Pohronie 1–0
Slovan:Holman Dávidot a 15. percben le kellett cserélni sérülés miatt.

TÖRÖKORSZÁG, SÜPER LIG
26. FORDULÓ

Kasimpasa–Karagümrük 3–2
Kasimpasa: Varga Kevint a 82. percben cserélték be.

FEBRUÁR 21., VASÁRNAP

AUSZTRIA, BUNDESLIGA
18. FORDULÓ
Salzburg–Rapid Wien 4–2
Rapid Wien:Szántó Tamás sérült.

HOLLANDIA, EREDIVISIE
23. FORDULÓ

Waalwijk–Heracles 3–0
Heracles:Szőke Adrián a 61. percben állt be.

HORVÁTORSZÁG, 1. HNL
22. FORDULÓ
NK Osijek (Eszék)–Rijeka 2–0
Osijek:
Gyurcsó Ádám még nem volt a keretben; Kleinheisler Lászlót a 80. percben lecserélték.

LENGYELORSZÁG, EKSTRAKLASA
18. FORDULÓ
Lech Poznan–Slask Wroclaw 1–0
Slask:Tamás Márk kispados volt.

NÉMETORSZÁG, BUNDESLIGA
22. FORDULÓ

Hertha BSC–RB Leipzig 0–3
Hertha: Dárdai Márton Leipzig: Gulácsi Péter védte a vendégek kapuját, Willi Orbán végig a pályán volt, és ő szerezte a harmadik gólt, Szoboszlai Dominik sérült.

OLASZORSZÁG, SERIE A
23. FORDULÓ
Parma–Udinese 2–2
Parma: Balogh Botond és Kosznovszky Márk sem volt a keretben.

SVÁJC, SUPER LEAGUE
21. FORDULÓ
Lugano–Luzern 2–3
Lugano: Kecskés Ákos végigjátszotta a mérkőzést.

SZLOVÁKIA, FORTUNA LIGA
20. FORDULÓ
Dunaszerdahely (DAC)–Zilina 1–1
DAC: Kalmár Zsolt sérült, Schäfer András végigjátszotta a meccset, Vida Máté sérült.

SZERBIA, SZUPERLIGA
23. FORDULÓ

Partizan Beograd–Radnik 3–0
Partizan: Holender Filipet a 69. percben lecserélték.

TÖRÖKORSZÁG, SÜPER LIG
26. FORDULÓ

Fenerbahce–Göztepe 0–1
Fenerbahce: Szalai Attila végigjátszotta a mérkőzést;
Göztepe:Megyeri Balázs kispados volt.

URUGUAY, CLAUSURA
9. FORDULÓ
hétfő, 1.45:
Wanderers–Penarol
Penarol: Vadócz Krisztián

FEBRUÁR 22., HÉTFŐ

BELGIUM, JUPILER LEAGUE
27. FORDULÓ
20.45:
FC Bruges–Leuven
Leuven:Bese Barnabás

LENGYELORSZÁG, EKSTRAKLASA
17. FORDULÓ

18.00: Piast Gliwice–Warta
Piast:Vida Kristopher

PORTUGÁLIA, SEGUNDA LIGA
20. FORDULÓ

17.00: Benfica B–Mafra
Benfica B:Csoboth Kevin

A körképben a külföldi első vagy másodosztályú bajnokságban szereplő, jelenlegi vagy korábbi felnőtt- vagy U-válogatott, illetve válogatott-kerettagságig jutó légiósok mérkőzéseit gyűjtöttük össze.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik