Freiburg: Sallai Roland már kedden visszatérhet a pályára

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.09.23. 08:00
null
Sallai Rolandot méltatta a Freiburg vezetősége (Fotó: AFP)
Talán már kedden, a Schalke elleni bajnokin visszatérhet a pályára Sallai Roland, a Freiburg magyar légiósa, aki szombaton góllal, kiharcolt tizenegyessel és egy balszerencsés fejsérüléssel debütált a német élvonalban Wolfsburgban.

 

A csapata szezonbeli első, 3–1-es győzelméhez a kezdőként a pályán töltött 41 perce alatt nemcsak góljával és kiharcolt büntetőjével, hanem mezőnyjátékával is hozzájáruló Sallait le kellett cserélni, de szerencsére nincs súlyos baj.

„Hívtam Rolandot a mérkőzés után, az öltözőben volt, s csak annyit üzent vissza, hogy fejsérülést szenvedett. Vérzett a feje” – mondta lapunk megkeresésére még szombat kora este Sallai Roland édesapja, Sallai Tibor.

A felcsúti Puskás Akadémián nevelkedett, majd az olasz és a ciprusi bajnokság érintésével a Bundesligába került játékosról a csapat vezetői részletesebben beszéltek.

„Fejsérülést szenvedett Sallai, elővigyázatosságból nem kockáztattuk a második félidei szereplését – mondta Jochen Saier, a Freiburg sportigazgatója. – Játékosunk nem érezte jól magát, szédült és rosszul látott. Az ilyen tüneteket manapság már nagyon komolyan kell venni. A labdarúgásban gyakoriak a hasonló ütközések, szerencsénkre nem lett súlyosabb baj. Hogy milyennek találtam a játékát? A bemutatkozása a sérüléséig aligha sikerülhetett volna jobban. Gólt szerzett és tizenegyest harcolt ki, csapatunk egyik legjobbja volt.”

Christian Streich vezetőedző reméli, a magyar légiós keddre kiheveri a sérülést, a hétközi fordulóban ugyanis számít a játékosra.

„Roland máris jobban van. Meg kell vizsgálnunk, és ha nem zúzódott a koponyacsontja, már kedden újra pályára léphet a Schalke elleni hazai meccsünkön – mondta a mérkőzés után a szakember. – Szükségünk lenne rá, mert új lendületet adott a játékunknak.”

Tartalmas bemutatkozás volt, az biztos!

Közzétette: Nemzeti Sport Online –2018. szeptember 22., szombat

NÉMET BUNDESLIGA
4. FORDULÓ

Hoffenheim–Borussia Dortmund 1–1 (Joelinton 44., ill. Pulisic 84.)
Hertha BSC–Borussia Mönchengladbach 4–2 (Ibisevic 31., 63., Lazaro 34., Duda 73., ill. T. Hazard 29. – 11-esből, Pléa 67.)
Augsburg–Werder Bremen 2–3 (Ku Dzsa Csol 45+3., Max 47., ill. M. Kruse 34., Eggestein 36., Klaassen 75.)
Wolfsburg–Freiburg 1–3 (Mehmedi 61., ill. Sallai 7., Petersen 22., Frantz 51.)
Nürnberg–Hannover 96 2–0 (Anton 76. – öngól, Knoll 77.)
Schalke 04–Bayern München 0–2 (James Rodríguez 8., Lewandowski 64. – 11-esből)

PÉNTEKI MÉRKŐZÉS
VfB Stuttgart–Fortuna Düsseldorf 0–0

VASÁRNAP JÁTSSZÁK
15.30: Bayer Leverkusen–Mainz 05 (Tv: Sport2)
18.00: Eintracht Frankfurt–RB Leipzig (Tv: Sport2)

5. FORDULÓ
Szeptember 25., kedd

18.30: Werder Bremen–Hertha BSC (Tv: Sport1)
20.30: Bayern München–Augsburg (Tv: Sport1)
20.30: Hannover–Hoffenheim (Tv: Sport2)
20.30: Freiburg–Schalke 04
Szeptember 26., szerda
18.30: Fortuna Düsseldorf–Bayer Leverkusen (Tv: Sport1)
20.30: Borussia Dortmund–Nürnberg
20.30: RB Leipzig–Stuttgart (Tv: Sport2)
20.30: Mönchengladbach–Eintracht Frankfurt
20.30: Mainz–Wolfsburg

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 4 4 – – 11–2 +9 12
2. Hertha 4 3 1 – 9–4 +5 10
3. Borussia Dortmund 4 2 2 – 8–3 +5 8
4. Werder Bremen 4 2 2 – 7–5 +2 8
5. Mainz 3 2 1 – 4–2 +2 7
6. Wolfsburg 4 2 1 1 8–7 +1 7
7. Mönchengladbach 4 2 1 1 7–6 +1 7
8. Nürnberg 4 1 2 1 4–3 +1 5
9. Fortuna Düsseldorf 4 1 2 1 4–4 0 5
10. Augsburg 4 1 1 2 6–7 –1 4
11. Hoffenheim 4 1 1 2 6–7 –1 4
12. Freiburg 4 1 1 2 7–9 –2 4
13. RB Leipzig 3 1 1 1 5–7 –2 4
14. Eintracht Frankfurt 3 1 – 2 4–5 –1 3
15. Hannover 4 – 2 2 3–6 –3 2
16. VfB Stuttgart 4 – 2 2 3–7 –4 2
17. Schalke 4 – – 4 2–8 –6 0
18. Bayer Leverkusen 3 – – 3 2–8 –6 0

 

Legfrissebb hírek

A Leverkusen elvette a Freiburg veretlenségét; továbbra sincs pontja a Mönchengladbachnak

Német labdarúgás
19 perce

„Teljes kudarc” – komoly beszélgetésekre készülnek Lipcsében a müncheni kiütéses vereség után

Német labdarúgás
10 órája

Gombócból is sok: fél tucat gólt rámolt be a Bayern Willi Orbánék kapujába

Német labdarúgás
23 órája

Schäferék értékes pontot szereztek a Dortmund ellen

Német labdarúgás
Tegnap, 17:38

Bundesliga: megvan a Frankfurt első hazai győzelme ebben az idényben

Német labdarúgás
2026.10.16. 22:37

Markgráf és Németh is a pályán volt, a Köbenhavn egy hármassal küldte haza a Bragát

Konferencialiga
2026.10.15. 23:03

A sirályoktól a futball terrorcsapatáig, avagy öt-öt favorit, illetve sötét ló a Konferencialigában

Konferencialiga
2026.10.15. 11:45

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:00