Csata a bójáért is – így alakul a 13 éves magyar sorsa Barcelonában

CSERHÁTI ANDRÁSCSERHÁTI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2017.01.11. 17:32
null
Ifjabb Mari Zoltán a legjobb barátjával, a labdával
Rég hallottunk ifjabb Mari Zoltánról, aki nyolc és fél évesen került a Barcelona futballiskolájába. A magyar tehetség már tizenhárom esztendősen, profi mentalitással halad a pályáján. A Barca futballiskolája után továbbra is a katalán fővárosban pallérozódik. A szélső édesapjával beszélgettünk hat-hétszáz dekázásról, elképesztő versenyről, és még Gerard Piqué is szóba került...

Micsoda médiafelhajtás volt ifjabb Mari Zoltán körül úgy öt éve!

Hamar híre ment, hogy az akkor nyolc és fél éves kissrác felvétel nélkül bekerült a Barcelona futballiskolájába – kérdés, mi történt az elmúlt fél évtizedben az immár 13 esztendős tehetséggel.

Jó úton jár? Megfelelően halad előre?

Ennek jártunk utána.

„Amikor nemrégiben kint jártam, meggyőződhettem róla, hogy ifjabb Mari Zoltán rendkívül tehetséges, és legalább ennyire fontos, sőt lehet, még fontosabb is, hogy a hozzáállása lenyűgöző" – mondta ifjabb Mari Zoltánról Dunai Antal korábbi 31-szeres válogatott csatár

„Mindig van a srácnál labda, társalgás közben is dekázott, jobbal, ballal, egyszer sem ejtette le. Ez a fanatizmus kell a sikerhez! Feldobott, amit odakint láttam, úgy helyezkedtek ezek a tizenhárom éves gyerekek az edzésen és a felkészülési mérkőzésen is, mintha felnőtteket láttam volna."

„S a testalkatuk is olyan, erősek, izmosak, dinamikusak, némelyikük úgy néz ki, mint egy tizennyolc éves. Örülök, hogy egy magyar srác is ott edzhet, készülhet, a korához képest kivételes mentalitással: sokra viheti, mert roppant tehetséges."

NEKIVÁGTAK A NAGYVILÁGNAK

„Úttörőnek bizonyultunk öt éve, hiszen tudomásunk szerint előttünk nem járt senki az FC Barcelona táborában, azóta persze sokan érkeztek" – mondta Mari Zoltán, a támadósor két szélén egyaránt bevethető dabasi tehetség édesapja.

FŐSZEREPBEN A MAGYAR MEZ
Bár lassan öt éve, hogy Spanyolországban él, ifjabb Mari Zoltán egyértelmű célja, hogy válogatott legyen – magyar válogatott. A tehetség tökéletesen beszéli a spanyol és a katalán nyelvet, a család spanyol ismerősei azt mondják, ha nem tudnák, hogy a játékos magyar, azt hinnék, spanyol vagy katalán. Elképzelhető, hogy hamarosan meghívót kap a magyar U15-ös válogatottba.

„A Barcelona edzői azt mondták, nincs szükség felvételire, hiszen látják, olyan adottságokkal van megáldva Zoli, amilyeneket nem lehet tanítani. Ez persze még semmit sem jelentett, inkább csak megadta a kezdő lökést. Nagy fába vágtuk fejszénket, egy évvel később, kétezer-tizenkettőben kiköltözzünk Spanyolországba."

„Óriási áldozathozatal volt, de a gyerekedért mindent megteszel. Az élet drágább itt, mint Magyarországon, viszont nagyobb ár az, hogy hátra kellett hagynunk a hazánkat a célért. De éreztük, hogy van értelme, mert kivételes tehetségnek mondták a fiunkat, errefelé pedig nem beszélnek mellé, ha ezt mondták, valószínűleg így is van."

„Szóval, rengeteg tornán vettünk részt, a katalán ünnepekkor például, vagy amikor szünetelt a bajnokság, számos helyen megméretik magukat a srácok. Lehet brazil, szenegáli, japán vagy dél-koreai gyerekkel is találkozni, elképesztő a verseny, gyors, intenzív, kemény a játék, ha valahol, itt meg lehet tanulni a futballt."

A KÖVETKEZŐ LÉPCSŐFOK: ISZONYATOS A VERSENY!

Ifjabb Mari Zoltán a 2012–2013-as, a 2013–2014-es, illetve a 2014–2015-ös szezont a Barca futballiskolájában (Escola Barca) töltötte, majd a 2015–2016-ös, valamint a jelenlegi szezont már a Junior FC-nél. A csapat a négycsoportos katalán kiemelt bajnokságban szerepel (preferent), és rendszeresen fellép nemzetközi tornákon is.

„Az Escola Barcában tizenkét éves korig lehet játszani, onnan kerülnek a különböző ligákba a gyerekek, körülbelül hatvan srác lép tovább szezononként" – folytatta az édesapa.

„Mi is dönthettünk, a Junior FC mellett tettük le voksunkat, főleg azért, mert ballábas srácot kerestek, s tisztában voltunk vele, Zoli jó helyre kerül. Hogy mekkora a verseny, arról legyen elég annyi, hogy a gyerekek még a bóják összeszedéséért is harcolnak az edzések végén."

„Akkor lehet igazán érezni ezt az iszonyatos, vérre menő versenyt, ha idekint él az ember – mindenki magasra, magasabbra akar jutni. Természetesen mi is, s ezért mindent meg is teszünk: Zolika ballábas, de két éve keményen dolgozunk azon, hogy a jobb is erős, ügyesebb legyen. Hétfőnként sokat dolgoztatjuk a jobb lábát, bemelegítésként hat-hétszázat kell dekáznia csak a gyengébbik lábával, persze ezt egyszerre és a feladatok nyolcvan százalékát is a jobb lábával végzi."

„Szerdánként nincs edzés, de akkor sincs tétlenkedés, ugyanis járunk uszodába, ezerhárom-ezerötszáz méter gyorsúszás szerepel a programban, a sportorvos legutóbb meg is kérdezte, úszik-e a gyerek, mert az izomzata és a tüdőkapacitása is remek."

ÁLOMSZERŰ LENNE BEKERÜLNI A LA MASIÁBA

S ezt rendre bizonyítja is ifjabb Mari Zoltán.

„Nemrégiben nagy megtiszteltetés ért minket, a katalán freestyle versenyen a második helyen végzett a korosztályában. Egyperces videót kellett elküldeni, s mivel néhány ezer beérkezett, nagyszerű eredmény a második hely, amivel persze elégedettek vagyunk, hiszen Katalónia második legtechnikásabb játékosa lett a korosztályában, amelyben körülbelül húszezer igazolt futballista van..."

Csatában a labdáért
Csatában a labdáért

„Első helyezettként részt vehetett volna a Katalán csillagok gáláján is, ahol például a Barcelona nyolcvanháromszoros válogatott belső védője, Gerard Piqué vette át az év katalán játékosa díjat. De a képzeletbeli ezüstérem is bizonyítja, Zolika technikai tudása átlag feletti, s ezt a Barcelonánál is tudják: amikor eljöttünk a klub focisulijából, mondták, nem tévesztik szem elől. Minden rajta múlik."

„Szépen fejlődik, s természetesen célja és álma egyben, hogy bekerüljön a La Masiára, a Barca iskolájába, ahová tizennégy, tizenöt, tizenhat évesen kerülnek be a tehetségek. Ez az álom, de hogy mi valósul meg belőle, kérdés, én bízom benne, hogy sikerülhet, ha nem bíznék benne, nem lennék itt..."

„Bizakodunk, de nem ajnározzuk a gyermekünket, nem mondogatjuk neki, hogy te milyen ügyes és tehetséges vagy. Szó sincs erről. Sokat kell dolgozni, és kitartónak kell lenni – az élet úgyis eldönti, mire viheti."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik