Bundesliga: Ez a legjobb idényem! – Sallai Roland

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2021.04.19. 10:22
null
Lendületben van Sallai Roland (pirosban), a Freiburg magyarja (Fotó: AFP)
Sallai Roland büszke rá, hogy a Freiburg húzóemberévé vált, és elárulta, miért álmodhatnak nagyot az utolsó öt fordulóra a német labdarúgó-bajnokságban.

 

Sallai Rolandot kemény fából faragták. A Freiburg támadója a 19. percben ütközött Klaas-Jan Huntelaarral, a Schalke csatárának szabálytalanságát követően ő lőhetett tizenegyest – és nem hibázott.

„A mérkőzések velejárója, hogy szerzünk egy-két sebet    – mondta a Nemzeti Sportnak Sallai Roland, a Freiburg 22-szeres magyar válogatott labdarúgója, aki a Schalke 4–0-s kiütéséből góllal és két gólpasszal vette ki a részét. –     A találkozók után a feladatunk, hogy mihamarabb regenerálódjunk, a kisebb sérüléseket magunk mögött hagyjuk. A játék is jól megy, a mostani a legjobb idényem. Sokat tanulok a Freiburgnál, igyekszem hétről hétre kiegyensúlyozottan teljesíteni. Büszke vagyok, hogy sikerült csapatom húzóemberévé válnom.”

A statisztika is igazolja ezt. Sallai Roland szerezte együttesében a legtöbb bajnoki gólt (8), gólpasszokban (6) csak Ermedin Demirovic előzi meg. A Freiburg kanadai táblázatán – gól és gólpassz – a magyar futballista a listavezető a 14 pontjával, őt követi Vincenzo Grifo és Ermedin Demirovic 13 egységgel.

„Szerencsések vagyunk, hogy Christian Streich irányítja az együttest, ő a Freiburg meghatározó egyénisége – folytatta a 23 esztendős támadó. –    Elsajátítottuk szakvezetőnk játékfilozófiáját, mindkét fél tudja, mit várhat a másiktól, és ezt kamatoztatjuk.”

A Freiburg játékosai szusszanhatnak egyet, a Hertha elleni összecsapásuk ugyanis elmarad a berlini játékosok koronavírusos megbetegedése miatt.

„Nem befolyásolja nagyban a felkészülésünket, hogy a Hertha elleni bajnokit elhalasztották  – mondta Sallai Roland. –    Mivel nem indultunk a nemzetközi porondon, szinte a teljes idényben heti egy mérkőzést játszottunk. A Hoffenheim elleni meccs előtt is így lesz, valamivel többet pihenhetünk, mint vetélytársunk. A célunkat elértük a bennmaradás kiharcolásával, most álmodhatunk nagyobbat az utolsó öt fordulóra, jó lenne, ha nemzetközi indulást jelentő pozíciót csípnénk el.”    

 

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Bayern München29215383–38+4568
2. RB Leipzig29187452–23+2961
3. Wolfsburg29159551–29+2254
4. Eintracht Frankfurt291411459–44+1553
5. Borussia Dortmund291541062–42+2049
6. Bayer Leverkusen29138848–32+1647
7. Mönchengladbach291110852–43 +943
8. Union Berlin291013644–35 +943
9. Freiburg291171144–42 +240
10. VfB Stuttgart291091051–46 +539
11. Augsburg29961429–42–1333
12. Hoffenheim29881341–47 –632
13. Werder Bremen29791333–47–1430
14. Mainz28771430–48–1828
15. Arminia Bielefeld29761622–46–2427
16. Hertha BSC28681434–48–1426
17. 1. FC Köln29581627–53–2623
18. Schalke29272018–75–5713

 


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik