
A cseh klub csütörtökön reggel hivatalos közösségi oldalán jelentette be, hogy a magyar játékos lesz a klub következő igazolása a téli átigazolási szezonban.
„Rendkívül örülünk, hogy sikerült megszereznünk Pétert. Meggyőződésünk, hogy minden tulajdonsággal rendelkezik ahhoz, hogy csapatunk hasznára váljon. Olyan labdarúgó, aki nemzetközi tapasztalattal rendelkezik, amit az európai kupákban is bizonyított. Hiszünk benne, hogy együtt sikeresek leszünk” – idézte Pavel Hapalt, a Sigma sportmenedzserét a klub hivatalos honlapja.
„Örülök, hogy az átigazolás sikeres volt, és hogy a Sigma része lehetek. Nagy kihívás lesz számomra. Tetszik a klub ambíciója, ezért döntöttem úgy, hogy elfogadom az ajánlatot. Úgy vélem, hogy a jövőben a legjobb három közé szeretnénk kerülni a bajnokságban, én pedig rendszeresen szeretnénk szerepelni az európai kupákban” – mondta Baráth Péter.
A meczyki.pl írta meg korábban a hírt, hogy a 23 éves középpályás – akiért a Raków 2025 nyarán csaknem egymillió eurót fizetett a Ferencvárosnak – játékjogáért a cseh élvonalbeli Sigma Olomouctól kapott ajánlatot a lengyel klub. Vasárnap a Nemzeti Sport már arról számolt be, hogy a Raków és az Olomouc előrehaladott tárgyalásokat folytat Baráth Péter transzferéről.
A kétszeres magyar válogatott labdarúgó (aki 2030 nyaráig kötött szerződést a Rakówval) ebben az idényben csapata 31 tétmeccséből 27-en jutott szóhoz, 16-szor kezdőként és átlagban 61 percet töltött a pályán. Védekező középpályásként három gólpasszt is kiosztott.
Úgy tudjuk, Baráth Péterért kétmillió eurónál is többet fizetettt a Sigma Olomouc.

Tóth Balázs: Jó volt újra védeni

Keresztes Krisztiánt több országból is hívják








