A West Ham United újra kölcsönadhatja Hegyi Krisztiánt

2025.09.09. 15:47
null
Hegyi Krisztián szerint januárban ismét kölcsönadja őt a West Ham United (Fotó: Koncz Márton)
Sérülés utáni rehabilitációját végzi a korosztályos válogatott Hegyi Krisztián, akit felépülése után a labdarúgó Premier League-ben szereplő West Ham United újra kölcsönadna.

A tavasszal a Debreceni VSC-ben – szintén kölcsönben – futballozó 22 éves kapus márciusban, a Törökország elleni Nemzetek Ligája-osztályozóra készülő válogatott összetartásán sérült meg, vagyis műtétje miatt csaknem öt hónapja nem lépett pályára.

Állapotáról az M1 aktuális csatornának adott rövid tájékoztatást: „Elkezdhettem a dinamikus edzéseket, így az izomzatom is újra fejlődésnek indult. Előreláthatólag október közepén, legkésőbb október végén újra játszhatok” – fogalmazott a kapus, aki sérülésétől függetlenül az idény végén mindenképpen visszatért volna a keretében három kapust is foglalkoztató West Ham Unitedhez.

„A felnőttkeret tagja vagyok, de szinte biztos, hogy januárban újra kölcsönad a klubom. A sérülésem alatt több magyar csapat mellett volt holland, török és osztrák együttestől is megkeresés, de legközelebb a téli átigazolási időszakban lehet újra aktuális klubváltásról beszélni” – tette hozzá.

 

Legfrissebb hírek

Ismét Szoboszlai-góllal indult a hét, aztán jött Varga, Vitális, Bolla, Kovács és Bárány – videók

Légiósok
7 órája

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
8 órája

Gulácsiék másodszor is nyertek a héten, már ott vannak a felsőházban

Spanyol labdarúgás
19 órája

Redzicék és Vitálisék is megszerezték a három pontot

Légiósok
20 órája

Európai kézilabdaligák: Palasicsék legyőzték a Magdeburgot

Kézilabda
21 órája

Kerkez Milos: Talán nem épp a legjobb fogadtatást kaptam a Bournemouth-szurkolóktól

Angol labdarúgás
Tegnap, 18:34

Őrült meccs Manchesterben: hiába a Brobbey-tripla, a City legyőzte a Sunderlandet

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:00

Isak gólja döntött, szoros meccsen gyűrte le Tóth Alexéket a Liverpool

Angol labdarúgás
Tegnap, 16:55