Bruno Fernandes: Innentől fogva még fontosabb lesz legközelebb is nyerni

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
• Liverpool
Vágólapra másolva!
2025.10.21. 09:19
null
Bruno Fernandes gólpasszal járult hozzá a győzelemhez (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, vasárnap a Manchester United 2–1-re győzött a Liverpool FC vendégeként. A találkozó után a vendégek portugál támadója, Bruno Fernandes elárulta, a győzelem ellenére van még javítanivaló a játékminőségen a Unitednél.

– Legutóbb 2016-ban tudott az Anfieldben nyerni a Manchester United. Hogyan látta a mérkőzést belülről?
Pokolian nehéz dolgunk volt, kőkemény mérkőzést játszottunk. Jóllehet, tudtuk, hogy embert próbáló feladat lesz az Anfieldben helytállni a Liverpool ellen, amely agresszív, masszív csapat, és nagyon erős a párharcokban. Ezzel együtt az első félidőben sikerült kihasználnunk a szabadon hagyott területeket, tudtuk birtokolni a labdát, és bár a fordulást követően sokat szenvedtünk, álltuk a sarat. A pályán úgy éreztem, hogy talán kissé lemondtunk a labdabirtoklásról, de jól védekeztünk, kitartottunk, és a hajrában szerzett gól mindent eldöntött.

– Az öltözőben hallhatóan megünnepelték a sikert, szinte beleremegtek az Anfield falai. Mindazonáltal ez csak három pont és továbbiakra lesz szükségük ahhoz, hogy még közelebb kerüljenek az első helyekhez. Hogyan tovább?
– Valóban fontos győzelmet arattunk, de innentől még lényegesebbé vált, hogy legközelebb is győzzünk. Szeretnénk ismét nyerni, ünnepelni, kiegyensúlyozottan, felszabadultan játszani a bajnokságban, és hétről hétre jól teljesíteni. Ehhez viszont a most mutatott összpontosításhoz hasonlóra lesz szükségünk, erre a kitartásra, erre a munkamorálra, és bár ez tényleg nagy győzelem volt, egy csipetnyivel még emelni kell a játékminőségen is.

– Tegyük fel, teljesülnek az említett feltételek, meddig juthat el a Manchester United az idényben?
– Egyelőre azt mondom, a United a következő hétvégéig jusson el, és igyekezzen megnyerni a legközelebbi mérkőzését, jelen esetben a Brigthon ellenit. Egyértelmű, hogy ez most legfontosabb feladatunk. Lehet bármilyen jó passzban egy csapat, mindig a soron következő meccsre célszerű összpontosítani, azt kell megnyerni.

ANGOL PREMIER LEAGUE
8. FORDULÓ
Liverpool–Manchester United 1–2 (Gakpo 78., ill. Mbeumo 2., Maguire 84.)

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
1. Arsenal861115–3+1219
2. Manchester City851217–6+1116
3. Liverpool85314–11+315
3. Bournemouth843114–11+315
5. Chelsea842216–9+714
6. Tottenham842214–7+714
7. Sunderland84229–6+314
8. Crystal Palace834112–8+413
9. Manchester United841311–12–113
10. Brighton & Hove Albion833212–11+112
11. Aston Villa83328–8012
12. Everton83239–9011
13. Brentford831411–12–110
14. Newcastle82337–709
15. Fulham82248–12–48
16. Leeds United82247–13–68
17. Burnley82159–15–67
18. Nottingham Forest81255–15–105
19. West Ham81166–18–124
20. Wolverhampton8265–16–112

 

 

Legfrissebb hírek

Londoni derbit nyert meg a Palace, feljött a negyedik helyre; a Brighton a 91. percben mentett pontot

Angol labdarúgás
17 perce

Szalah szerint a Liverpool „busz alá lökte” őt, az utolsó meccsei jöhetnek

Angol labdarúgás
10 órája

Szoboszlai Dominik: Mindenki kérdezze meg magától otthon, mindent megtett-e, amit tudott

Angol labdarúgás
21 órája

Videó: tökéletes befejezés – Szoboszlai Dominik góljával vezetett újra a Liverpool a Leeds ellen, egy ideig...

Angol labdarúgás
23 órája

Hiába Szoboszlai gólja, a Leeds a 96. percben kiegyenlített a Liverpool ellen

Angol labdarúgás
23 órája

Percek alatt lerendezte a Sunderlandet a City, már csak két pontra van az Arsenaltól

Angol labdarúgás
Tegnap, 18:00

Őrület, a hajrában bukta el a döntetlent az Arsenal a Villa vendégeként

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:37

Egy rúgott gól ismét nem volt elég a Manchester United győzelméhez, pontot mentett a West Ham

Angol labdarúgás
2025.12.04. 23:01
Ezek is érdekelhetik