Továbbra sem megy a West Hamnek, a Leedstől is kikapott

D. S. B.D. S. B.
2025.10.24. 23:06
Egyelőre Nuno Espírito Santóval sem talált magára a Leedstől is kikapó West Ham (Fotó: Getty Images)
Hatmeccsesre nőtt a West Ham United nyeretlenségi sorozata, azok után, hogy a „kalapácsosok” 2–1-es vereséget szenvedtek az első osztályba idén visszajutó Leeds vendégeként az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 9. fordulójának pénteki mérkőzésén.

A szűk egy hónapja kinevezett Nuno Espírito Santóval sem talált magára a West Ham, amely az élvonalba ezen a nyáron visszajutó Leeds ellen szeretett volna javítani, ehhez képest a hazaiak Brenden Aaronson révén már a harmadik percben megszerezték a vezetést, ráadásul Joe Rodon Sean Longstaff szöglete után a 15. percben megduplázta a különbséget.

A folytatás sem alakult túl fényesen a „kalapácsosoknak”, akik előbb elvesztették fiatal tehetségüket, Ollie Scarlest, majd Lucas Paquetá gólját les miatt vették el tőlük.

A WHU a második félidőben sem tudott javulni, sőt sokáig egyáltalán nem volt veszélyes a hazai kapura, a Leedsnek pedig nem kellett különösebben megerőltetnie magát, hogy megtartsa előnyét. A rendes játékidő utolsó pillanataiban Mateus Fernandes ugyan szépített, de a Leeds megérdemelten nyert, így továbbra sincs meg Nuno Espírito Santo első sikere a West Ham vezetőedzőjeként.

ANGOL PREMIER LEAGUE
9. FORDULÓ
Leeds United–West Ham United 2–1 (Aaronson 3., Rodon 15., ill. M. Fernandes 90.)

Október 25., szombat
16.00: Chelsea–Sunderland (Tv: Spíler1)
16.00: Newcastle United–Fulham
18.30: Manchester United–Brighton & Hove Albion (Tv: Spíler1)
21.00: Brentford–Liverpool FC (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!
Október 26., vasárnap
15.00: Arsenal–Crystal Palace (Tv: Spíler1)
15.00: Aston Villa–Manchester City
15.00: AFC Bournemouth–Nottingham Forest
15.00: Wolverhampton Wanderers–Burnley
17.30: Everton–Tottenham Hotspur (Tv: Spíler1)

   
A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSAMGyDVL–KGkP
1. Arsenal861115–3+1219
2. Manchester City851217–6+1116
3. Liverpool85314–11+315
3. Bournemouth843114–11+315
5. Chelsea842216–9+714
6. Tottenham842214–7+714
7. Sunderland84229–6+314
8. Crystal Palace834112–8+413
9. Manchester United841311–12–113
10. Brighton & Hove Albion833212–11+112
11. Aston Villa83328–8012
12. Everton83239–9011
13. Leeds United93249–14–511
14. Brentford831411–12–110
15. Newcastle82337–709
16. Fulham82248–12–48
17. Burnley82159–15–67
18. Nottingham Forest81255–15–105
19. West Ham91177–20–134
20. Wolverhampton8265–16–112

 

Legfrissebb hírek

Jövő héten megműtik Rodrit – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.07.24. 20:00

Megegyezett Bruno Guimaraesszel az Arsenal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.07.23. 21:49

Pécsi Ármin kölcsönben az osztrák Bundesligában folytatja – hivatalos

Légiósok
2026.07.23. 13:03

Phil Foden négyéves új szerződést írt alá a Manchester Cityvel

Angol labdarúgás
2026.07.22. 15:18

Válogatott játékost szerződtetett brit rekordösszegért a Chelsea – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.07.21. 23:17

Visszavonul Anthony Taylor játékvezető

Angol labdarúgás
2026.07.21. 17:19

Ezért nem megy Amerikába: Pécsi Ármin kölcsönbe az osztrák bajnokságba kerülhet – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.07.20. 19:59

Pécsi nélkül, Szoboszlaival és Kerkezzel a keretében utazik a Liverpool FC az Egyesült Államokba

Angol labdarúgás
2026.07.20. 18:35