Szalai Attila a Kasimpasában folytatja – hivatalos

2025.07.11. 16:07
null
Szalai Attila új csapata mezében (Fotó: Kasimpasa)
A török élvonalbeli Kasimpasa hivatalos csatornáin péntek délután bejelentette, hogy szerződtette a magyar válogatott labdarúgót, Szalai Attilát, aki egy évre kölcsönbe került a török csapathoz. A klubváltást a magyar védőt kölcsönadó Hoffenheim is megerősítette.

„Alaposan és őszintén átbeszéltük a helyzetet Attilával és az ügynökével, vázoltuk, hogy a Hoffenheimnél a pozíciója nem változott – idézi a Hoffenheim klubhonlapja Andreas Schickert, a német klub sportigazgatóját. – A csapaton belüli versenyhelyzetre tekintettel nem tudjuk garantálni, hogy játéklehetőséghez jut, így aztán a törökországi kölcsönjáték mindenki számára a legjobb megoldás. Nem hagyhatom említés nélkül, hogy dacára nehéz helyzetének, Attila mindig a legnagyobb odaadással dolgozott a klubunkért, mindig készenlétben állt. A legjobbakat kívánom neki az isztambuli időszakra!”

A Vasasnál nevelkedő Szalai Attila már egészen fiatalon, 14 évesen légiósnak állt, amikor 2012-ben az osztrák Rapid Wienhez került, ahonnan 2016-ban tért haza a Mezőkövesdhez. A matyóföldieknél fiatal kora ellenére hamar meghatározó játékossá vált, képességeire pedig a ciprusi Apollon Limassol figyelt fel, amelyet 2019 és 2021 között erősített.

Szalai Attila ezt követően ismét országot váltott, a török élvonalbeli Fenerbahcénél pedig hamar a szurkolók kedvencévé vált, s az isztambuli csapatban minden sorozatot figyelembe véve 117 mérkőzésen hét gólig, illetve négy gólpasszig jutott. Szalai a kiemelkedő idénye után sajtóhírek szerint 12 millió euróért szerződött a Fenertől a német élvonalbeli Hoffenheimhez, ahol, bár eleinte bekerült a kezdőbe, hamar kikerült onnan, ezért a klub a Freiburgnak adta kölcsön, de ott sem kapott sok lehetőséget, ezért a tavaszt ismét kölcsönben töltötte, ezúttal a belga Standard Liege-nél, ahol sérülés hátráltatta. Ám Belgiumban sem lett alapember, mindössze öt mérkőzésen kapott lehetőséget, ezért az elmúlt hetekben már arról lehetett olvasni, hogy a magyar válogatott védő távozik a Hoffenheimtől, amely el is engedte.

Szalaiért a török élvonalbeli Kasimpasa már június végén hivatalos ajánlatot küldött a Hoffenheimnek, a héten pedig Törökországba utazott orvosi vizsgálatra. Most a török csapat a honlapján közölte, hogy egy évre kölcsönvette Szalai Attilát a Hoffenheimtől.

 

 

Legfrissebb hírek

Videón Nikitscher szép fejes gólja Portugáliából; Keresztes Skóciában talált be; Szánthó-gólpassz Szlovákiában

Légiósok
17 órája

Tóth Balázs: Jó lenne szintet lépni

Légiósok
2026.04.10. 06:43

Kovács Bendegúz bekerült az AZ Alkmaar Kl-negyeddöntős keretébe a Sahtar Doneck ellen

Légiósok
2026.04.08. 17:56

Játékossors: a korábbi válogatott támadó Ausztriában súlyos sérülést szenvedett

Légiósok
2026.04.08. 06:51

Szabó Levente gólja ellenére kikapott a Zaglebie Lubin – videó

Légiósok
2026.04.07. 21:27

Az Újpest játékosa 25 évesen felhagyott a profi futballal – magyar tehetségeket segítene külföldi szerződéshez

Labdarúgó NB I
2026.04.07. 17:30

Ilyet se látni mindennap: kapusgól, akcióból, Törökországból!

Minden más foci
2026.04.06. 14:07

Heti légiósprogram: Szoboszlaiék a Fulhamet fogadták

Légiósok
2026.04.06. 12:47
Ezek is érdekelhetik