Kikaptak hazai pályán, Nagy Ádáméknak nem sikerült feljutni a Serie A-ba

K. Zs.K. Zs.
2025.06.01. 22:35
null
Nagy Ádám a 64. percbeli lecseréléséig volt a pályán (Fotó: Getty Images)
Nagy Ádám csapata, a Spezia hazai pályán 3–2-re kikapott a Cremonesétől az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságba (Serie A) jutásért vívott rájátszás döntőjének vasárnapi visszavágóján, azaz a cremonaiak léptek fel az első osztályba, Nagyék maradnak a Serie B-ben.

A csütörtökön lejátszott első mérkőzés gól nélküli döntetlenje inkább a Speziának kedvezett, ugyanis egy újabb iksz – a jobb bajnoki helyezésnek köszönhetően – már elég lett volna a feljutáshoz Nagy Ádáméknak.

De hiába a helyzeti előny, az első félidőben Manuel De Luca közeli lövéssel vezetéshez juttatta a Cremonesét, a fordulás után Michele Collocolo is fejelt egy gólt, sőt De Luca betalált még egyszer (0–3). Eldőlni látszott a meccs, ám a hazaiak két gyors góllal feltápászkodtak a padlóról, a feljutáshoz kellett volna egy harmadik is – az már nem jött össze.

Mindkét csapat 2023-ban esett ki a Serie A-ból, a vasárnapi eredménnyel a vendégek „száműzetése” ért véget előbb.

Nagy Ádám kezdett, a 64. percben, a második cremonai gól után lecserélték.

A Cremonese mellett – az alapszakaszbeli teljesítmény alapján – a Sassuolo és a Pisa jutott fel a Serie A-ba, onnan az Empoli, a Venezia és a Monza esett ki.

OLASZORSZÁG
Serie B, rájátszás a feljutásért, döntő, visszavágó
Spezia–Cremonese 2–3 (Esposito 83., Vignali 85., ill. De Luca 25., 79., Collocolo 63.)
Kiállítva: Vignali (90+5., Spezia), Nasti (90+9. – Cremonese)
A párharcot a Cremonese 3–2-es összesítéssel megnyerte.

 

Legfrissebb hírek

Gulácsi Péternek a címvédő PSG rohamait kell állnia a BL-ben

Bajnokok Ligája
13 órája

Vitális Milán: Olyanokkal játszhatok együtt, akiket eddig a tévében néztem

Légiósok
15 órája

Heti légiósprogram: zárul az MLS alapszakasza

Légiósok
2026.11.02. 16:32

Baráth Péter: Ott folytattam, ahol a sérülésem előtt abbahagytam

Légiósok
2026.11.02. 13:15

Légióskörkép: több a sérült, mint a gól – Rossi kulcsemberei miatt aggódhat

Légiósok
2026.11.02. 10:45

Vida Kristopher gólja is kellett a Szatmárnémeti első győzelméhez

Légiósok
2026.10.31. 13:26

Román Kupa: csak döntetlent játszott, és kiesett a Sepsi

Minden más foci
2026.10.29. 18:29

Molnár Rajmund tíz hónap kihagyás után visszatérhet a pályára

Légiósok
2026.10.28. 11:17