Németh András nem jelent igazi alternatívát Hamburgban

P. K.P. K.
2024.04.17. 11:55
Robert Glatzel (jobbra) a hétvégén Németh András helyett visszatérhet a Hamburg kezdőcsapatába (Fotó: AFP)
A német sajtó szerint a másodosztályú Hamburgnál az elmúlt hetekben sérüléssel bajlódó csatárnak, Robert Glatzelnek továbbra sincs alternatívája, így nem is lehet kérdés, hogy felépülése után visszatér a HSV kezdőcsapatába.

 



A német másodosztályban ebben az idényben 27 bajnokin 16 gólt szerző Robert Glatzel az előző három fordulóból kettőt kihagyott combsérülés miatt, legutóbb pedig csereként beállva 22 percet játszott a Hamburgban. A hlsports.de szerint azonban biztosra vehető, hogy a csatár a listavezető Holstein Kiel elleni szombati rangadón újra a kezdőcsapatban kap helyet, mert az elmúlt mérkőzések megmutatták, hogy Glatzelnek továbbra sincs alternatívája a csatársorban.

Mint ismeretes, a szóban forgó három meccsen a négyszeres magyar válogatott Németh András kezdett Glatzel helyén, de a magyar támadó a Fürth, a Kaiserslautern és a Magdeburg ellen sem tudott a kapuba találni, így továbbra is gólképtelen ebben az idényben. A 21 éves Németh 25 bajnokin szerepelt ebben a bajnokságban a német másodosztályban, többnyire csereként, de egy gólt sem szerzett.

Glatzel hiányában megvolt az esélye, hogy bejátssza magát a csapatba, de a hlsports.de szerint nem tudott élni ezzel az eséllyel, kihagyta a gólhelyzeteit. A Hamburg pedig az említett három meccsből csak egyet tudott megnyerni, a Fürth és a Magdeburg ellen is döntetlenre végzett, az elhullajtott pontok pedig nagyon hiányozhatnak a csapatnak a feljutásért folyó harcban. A Hamburg öt meccsel az idény vége előtt a 4. helyen áll a tabellán, az osztályozós helyen lévő Düsseldorffal szemben csak 3 pont a hátránya, de a feljutást érő 2. helyen álló, városi rivális St. Paulival szemben már nyolc.

Ha Németh ismét a padra kerül Hamburgban, akkor jelentősen csökkennek a válogatottba kerülési esélyei is az Eb előtt, hiszen már az idei két meccsen sem számolt vele Marco Rossi szövetségi kapitány (tavaly az utolsó két Eb-selejtezőn csereként még játszott).
 

 

 

 

Legfrissebb hírek

Kerkez Milost édesapja tockosai tartják a földön

Légiósok
2026.07.28. 16:11

Németh András: Érezzük a bizalmat, minden esélyünk megvan a sikeres idényre

Labdarúgó NB I
2026.07.28. 14:44

Bondár Anna kikapott a hamburgi tenisztorna döntőjében

Tenisz
2026.07.26. 16:01

Hamburgi tenisztorna: Bondár Anna idén is elődöntős

Tenisz
2026.07.24. 14:20

Udvardy Panna a nyolcaddöntőben búcsúzott Hamburgban

Tenisz
2026.07.23. 17:19

Bondár nehezen jutott be a negyeddöntőbe a hamburgi tenisztornán

Tenisz
2026.07.22. 21:27

Udvardy Panna is a 16 közé jutott a hamburgi tenisztornán

Tenisz
2026.07.21. 11:57

Bondár nyolcaddöntős a hamburgi tenisztornán

Tenisz
2026.07.20. 22:04