Szalai Attila: Remélem, tovább tudom vinni a Hoffenheimnél a Szalai név varázsát

Nagy ZsoltNagy Zsolt
Vágólapra másolva!
2023.08.02. 16:47
null
Szalai Attila jól érzi magát a Hoffenheimben (Fotó: Getty Images)
Szalai Attila a magyar újságíróknak tartott videokonferencián elmondta, hogy már az elejétől érzi a bizalmat a Hoffenheimnél, és bár a 25 éves magyar válogatott védő nehezen szakadt el a Fenerbahcétól, szeretné top bajnokságban is megállni a helyét.

 

Még tíz napja sincs, hogy Szalai Attila aláírta szerződését a Hoffenheimnél – a magyar válogatott középhátvédért 12 millió eurót fizetett a Fenerbahcének a sinsheimi klub –, de láthatóan remekül beilleszkedett új csapatába. A Hoffenheim a múlt héten nem engedélyezett interjút a futballistával lapunknak, kedd délután viszont lehetőséget adott rá, hogy magyar újságírók videokonferencián beszélhessenek vele.

„Nagyon jól érzem magam az első napok óta, nagy szeretettel, örömmel fogadtak a társak, ami megkönnyíti a beilleszkedést – mondta Szalai Attila. – Családias környezetbe érkeztem, remek közösség van itt. Örülök, hogy ennek én is a tagja lehetek. Az elmúlt egy hét nagyon intenzíven telt, keményen dolgozunk, készülünk a Bundesligára, a Német Kupára. Hamarosan kezdődik a szezon.”

A középhátvéd nem árulta el, milyen csapatok keresték meg átigazolási ajánlattal az elmúlt két és fél évben, a Fenerbahcénál töltött időszakra viszont mindig szívesen emlékszik vissza.

„Fantasztikus két és fél évet töltöttem el Törökországban, a Fenerbahce család tagja lettem. Örülök, hogy sikerült megnyerni a Török Kupát. Nagyon jól éreztem magam a klubnál, csodás időszak volt, nehezen búcsúztam el. Az döntött leginkább a váltás mellett, hogy szerettem volna magam kipróbálni topbajnokságban. Nagyon örültem a Hoffenheim megkeresésének, éreztették, hogy engem szeretnének, komolyan számolnak velem. A Rangers elleni felkészülési mérkőzésen is remekül éreztem magam a pályán. Még nem vagyok itt régóta, de már sokat tanultam a klub filozófiájáról, a játékfelfogásáról. Mit szeretne a vezetőedző, az edzői stáb, hogyan mozog a csapat, miként védekezik. A klubnál a három- és négyvédős rendszert is gyakoroljuk. A háromvédős rendszerben a védelem közepén és a bal oldalon kaptam eddig szerepet, ami nem meglepő, mert az a fő pozícióm, ott játszottam a legtöbbet pályafutásom során. De ahol számít rám a vezetőedző, ott akarom a legjobbat nyújtani.”

Szalai Attila elmondta, hogy beszélt Szalai Ádámmal, mielőtt aláírta szerződését a Hoffenheimhez, és a hallottak alapján már tudta, jó helyre kerül.

„Csupa pozitív dolgot mondott a klubról. Ahogyan fel van építve a stratégia, ahogyan zajlik a munka, minden adott ahhoz, hogy egy játékos nyugodtan tudjon dolgozni, fejlődni. Ádámnak a szerződtetésem bejelentéséről készített videóban is nagy szerepe volt, a klubnál mindenki azzal fogadott, mennyire szerették. Remélem, tovább tudom vinni a Szalai név varázsát.”

A Hoffenheim idénnyel kapcsolatos céljait egyelőre nem tűzték ki pontosan, Szalai Attila szerint ebben szerepe van annak, hogy még érkezhetnek futballisták a kerethez. A csapat mindenesetre a Német Kupában kezd, augusztus 14-én a Lübeck otthonában lép pályára a 64-es főtáblán, a legjobb 32 közé jutásért, majd öt nappal később a Bundesliga 1. fordulójában a Sallai Rolandot is foglalkoztató Freiburgot fogadja.

„Beszéltem Rolanddal, nagyon bízom benne, hogy találkozunk a pályán – jelentette ki Szalai Attila. – Gőzerővel készülünk a rajtra, persze előtte még vár ránk egy mérkőzés a Német Kupában is. Ami a személyes céljaimat illeti, abban nincs változás. Minden nap mindent beleadok, legyen szó edzésről, edzésen kívüli vagy mentális foglakozásról, esetleg konditeremről. Szeretnék mindenben előre lépni, minél többet játszani, a tudásom legjava szerint segíteni a csapatot. Pályafutásom során minden mérkőzésre úgy mentem fel a pályára, hogy nyerni szeretnék, ez most sem változott.”

Természetesen az interjún szóba kerültek a magyar válogatott szeptemberi mérkőzései is: a nemzeti együttes előbb szeptember 7-én Szerbiában játszik Eb-selejtezőt, majd szeptember 10-én Csehországot fogadja barátságos mérkőzésen a Puskás Arénában.

„Nagyon várom mindkét találkozót. Mindig hatalmas öröm a válogatottban pályára lépni, megtiszteltetés ott játszani. Nagy célokat tűztünk ki magunk elé, mindent megteszünk azért, hogy sikerrel járjunk, és ott legyünk jövőre az Európa-bajnokságon.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik