Légiósok: Szoboszlai–Kerkez összecsapás a világ legerősebb ligájában!

Nagy ZsoltNagy Zsolt
Vágólapra másolva!
2023.08.19. 11:28
null
Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos szombaton a Liverpool FC–AFC Bornemouth meccsen kerülhet egymással szembe (Fotó: Imago Images/ NSO-montázs)
A Liverpool FC otthonában játszik bajnokit szombat délután az AFC Bournemouth, a mérkőzésen Szobosz­lai Dominik és Kerkez Milos is kezdőként léphet pályára.

MAGYAROS RANGADÓT rendeznek a Premier League-ben, a Szoboszlai Dominikot (balra) soraiban tudó Liverpool a Kerkez Milost alkalmazó AFC Bournemoutht fogadja. Figyelembe véve, hogy évek óta egyetlen magyar futballista sem lépett pályára az angol élvonalban, kellemes meglepetésként hat, hogy immár két válogatott játékosért szoríthatunk, ráadásul mind a ketten alapembernek érkeztek új csapatukhoz. Szoboszlai Dominikért hetvenmillió eurót, Kerkez Milosért közel 18 millió eurót fizetett klubja, és miután a felkészülés idején bizonyították, hogy bátran lehet velük számolni, az 1. fordulóban végig a pályán voltak. A Liverpool a Chelsea otthonában, az AFC Bournemouth hazai pályán a West Ham ellen végzett 1–1-re, Kerkez Milost a mérkőzés legjobbjának választották, Szoboszlai Dominikot higgadt cselei, jó passzai miatt méltatták.

Itt tartunk most, és a 2. fordulóban éppen egymás ellen jön a folytatás…

A héten Liverpoolban a csapat megerősítése jelentette a fő témát, égető szükség van védekező középpályásra, és miután a Chelsea elhappolta a „vörösök” orra elől Moisés Caicedót és Roméo Laviát, a klub Endo Vataru játékjogát vásárolta meg. Ha figyelembe vesszük, hogy a londoniak a Brighton és a Southampton futballistájára együtt csaknem 180 millió eurót költöttek, míg a Liverpool 18 millióért szerezte meg a VfB Stuttgart 30 éves japán válogatott középpályását, az üzlet gazdaságilag kifizetődhet, még ha a szurkolókat meg is osztja. A Liverpool szimpatizánsai na­gyobb névre számítottak, és nem biztosak benne, hogy Endo hamar felveszi a Premier League tempóját, az ugyanakkor vigasztalhatja őket, hogy amikor Jürgen Klopp   bajnoki címet nyert csapataival, mindig volt a keretben japán futballista (a Dortmundban Kagava Sindzsi, a Liverpoolban Minamino Takumi).

„Boldoggá tesz, hogy Vataru minket választott, remek futballistával erősödtünk – nyilatkozta a négy évre aláíró Endóról a Liverpool menedzsere a pénteki sajtótájékoztatóján. – Igazi csapatjátékos, aki fáradhatatlanul dolgozik, megvan benne minden, amire szükségünk van. Még nem tudom, hogy a Bournemouth ellen bevethetem-e, mindenesetre győzelemre számítok szombaton. A Chelsea ellen keveset birtokoltuk a labdát, ritmustalan volt a játékunk, ezen javítanunk kell.”

Jürgen Klopp Szoboszlai Dominikra is kitért. Különlegesnek nevezte a Chelsea ellen nyújtott teljesítményét, kiemelve, hogy bár az első mérkőzése volt a Premier League-ben, bírta a tempót, az utolsó percig hajtott. Az elhangzottakból ítélve bízni lehet benne, hogy a magyar középpályás a kezdőcsapatban kap helyet az AFC Bournemouth ellen is (akárcsak a túloldalon Kerkez Milos), a vendégek pedig abban reménykednek, hogy a júniusban kinevezett baszk Andoni Iraola irányításával nem élnek át a tavaly augusztusban elszenvedett 9–0-s vereséghez hasonlót.

„Hatalmas kihívás vár ránk – mondta sajtótájékoztatóján a Bournemouth spanyol szakvezetője. – A Liverpool a nyáron kiválóan igazolt, Alexis Mac Allister és Szoboszlai Dominik érkezésével erősödött a középpályája, nemrégiben ráadásul Endo Vataru érkezését is bejelentette. Nehéz lesz játékban felvenni vele a versenyt, a kulcs, hogy nem szabad csak a védekezéssel törődnünk. Támadnunk is kell, és kihasználni ellenfelünk gyengeségeit. A pályán kiderül, készen állunk-e rá.”

HÉTEZER SZURKOLÓ NEM LEHET OTT AZ ANFIELDEN
Megcsúsztak a munkálatok, nem adták át időben a Liverpool stadionjában a kibővítendő Anfield Road-lelátórészt. A klub 2021 őszén nyolcvanmillió font értékű projektbe fogott, hogy a létesítmény kapacitását 54 000-ről 61 000-re növelje, a határidő a 2023–2024-es idény első hazai mérkőzése volt. Az AFC Bournemouth elleni szombati összecsapásra azonban nem fejeződött be az építkezés, a klub a tervezettnél így hétezerrel kevesebb szurkolót tud fogadni az Anfielden. A Liverpool FC hivatalos magyar szurkolói szervezetétől (OLSCH) kapott információk szerint a háttérben a kivitelező cég csődje áll. A hatóságok egyelőre csak az alsó tribün megnyitását engedélyezték, a felújítás befejezése októberre is tolódhat.

 

ANGOL PREMIER LEAGUE
2. FORDULÓ
Péntek
Nottingham Forest–Sheffield United 2–1
(Awoniyi 3., C. Wood 89., ill. Hamer 48.)
Szombat
16.00:
Fulham–Brentford
16.00: Liverpool FC–AFC Bournemouth (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!
16.00: Wolverhampton Wanderers–Brighton & Hove Albion
18.30: Tottenham Hotspur–Manchester United (Tv: Spíler1)
21.00: Manchester City–Newcastle United (Tv: Spíler1)
Vasárnap
15.00:
Aston Villa–Everton (Tv: Spíler1)
17.30: West Ham United–Chelsea (Tv: Spíler1)
Hétfő

21.00: Crystal Palace–Arsenal

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik