Nem csak egy meccs – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2023.08.18. 23:51

„Hamarosan találkozunk.”

„Jobb, ha felkészülsz.”

Nincs abban semmi különös, ha két magyar futballista valamelyikük Instagram-oldalán vált hasonló tartalmú üzenetet csapatuk bajnoki mérkőzése előtt. Annak viszont már van bukéja, ha ezek az együttesek a világ legerősebb bajnokságában, a Premier League-ben lépnek pályára. Az említett üzenetváltás Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos között történt a PL első fordulóját követően, a második körben, szombaton ugyanis Liverpool–AFC Bournemouth mérkőzést rendeznek.

Az Instagram-idézet konkrét tartalmat hordoz, előfordulhat, ha az Anfielden első tétmeccsén pályára lépő Szoboszlai klasszikus jobb­összekötőt játszik, számos alkalommal találhatja szemben magát a Bournemouthban a bal oldalon harmonikázó Kerkezzel. S ha hozzátesszük, hogy a magyar válogatott 22 éves csapatkapitánya küzd a nemzeti csapatban mindössze tavaly bemutatkozó, s azóta meredeken felfelé ívelő karrierívű 19 éves szélső védővel, elégedetten csettinthetünk: magyar szemmel nézve finoman fogalmazva is biztató a jövő.

Ami a legutóbbi Premier League-találkozókat illeti, a Liverpool a Stamford Bridge-en 1–1-es döntetlent játszott a Chelsea-vel, a Bournemouth hazai pályán szintén 1–1-re végzett a West Hammel. Nem ismételném a magyarokra vonatkozó értékeléseket, csupán nagy vonalakban vonnám meg a mérleget: Jürgen Klopp, a Liverpool edzője Szoboszlait a másik új igazolással, az argentin világbajnok Alexis Mac Allisterrel topjátékosnak minősítette, míg Kerkezt a klub Twitter-csatornájának szavazásán a mérkőzés legjobbjának választották.

Jó teljesítményük nem meglepő, Angliába igazolásuk előtt a hírük már megelőzte őket. Jesse Marsch korábban a Salzburgban és az RB Leipzigben is Szoboszlai trénere volt, egyenesen modern kori David Beckhamként jellemezte, mondván, neki volt meg a képessége egyszerre ívelt és erős lőtt passzokkal ugyanolyan pontosan indítani, mikor mire volt szükség. Hozzátette, Szoboszlai tárháza ennél is színesebb, és megvan hozzá a lövőereje. Kerkezről még alkmaari időszakában a vb-ezüstérmes, 47-szeres holland válogatott védő, Rinus Israël áradozott, hogy remekül bánik a labdával, s biztos benne, fényes jövő előtt áll.

Becsüljük meg, amit az élet adott: nem kerekítenék nagy(obb) feneket neki, de a szombati Liverpool–Bournemouth nem csak egy meccs a sok közül.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek

Négy itt, három ott – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
7 órája

A számok nem hazudnak – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
2025.07.30. 23:52

Csend, rendelet – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 23:43

Szingapúri szintlépés – Patai Gergely publicisztikája

Vizes vb 2025
2025.07.29. 23:38

Csúcsra járatott profizmus – Jakus Barnabás publicisztikája

Kerékpár
2025.07.28. 23:15

Lófarok és labda – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
2025.07.28. 23:14

Igazi bajnok, igazi könnyek – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
2025.07.27. 23:24

Az idény eleji forma ára – Borsos László jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 23:53
Ezek is érdekelhetik