Légiósprogram: Holman Kalmárék ellen térhet vissza; rajt Ausztriában is

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2023.02.07. 16:01
A hétvégén Ausztriában három magyar légióssal rajtol az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság tavaszi szezonja, és közülük Bukta Csaba (Altach) és Kecskés Ákos (LASK) rögtön ellenfélként találkozhat (a harmadik magyar Tiefenbach Dániel – Austria Lustenau). A téli szünetet követően ugyancsak a hétvégén folytatódó szlovák első osztályban pedig a listavezető Slovan támadója, Holman Dávid féléves kihagyás után a Balogh Norbertet, Kalmár Zsoltot, Szánthó Regőt és Veszelinov Dánielt is foglalkoztató, 2. helyen álló DAC elleni, vasárnapi rangadón térhet vissza a pályára. Program!

PROFI, ÉLVONALBELI VAGY MÁSODOSZTÁLYÚ BAJNOKSÁGBAN SZEREPLŐ MAGYAR LÉGIÓSOK, VOLT VAGY JELENLEGI FELNŐTT-, ILLETVE U-VÁLOGATOTT JÁTÉKOSOKEHETI MÉRKŐZÉSEIPROFI, ÉLVONALBELI VAGY MÁSODOSZTÁLYÚ BAJNOKSÁGBAN SZEREPLŐ MAGYAR LÉGIÓSOK, VOLT VAGY JELENLEGI FELNŐTT-, ILLETVE U-VÁLOGATOTT JÁTÉKOSOKEHETI MÉRKŐZÉSEI

FEBRUÁR 7., KEDD
HOLLAND KUPA, NYOLCADDÖNTŐ
AZ Alkmaar–Utrecht 1–2
– hosszabbítás után
AZ: Kerkez Milos 110 percet játszott.

SZLOVÁK KUPA, NYOLCADDÖNTŐ
Dukla Banská Bystrica–Slovan 1–2
Slovan: Holman Dávidot nem nevezték.

NÉMET KUPA, NYOLCADDÖNTŐ
Sandhausen–Freiburg 0–2
Freiburg: Sallai Roland 72 percet játszott.

FEBRUÁR 10., PÉNTEK
CIPRUS
1. osztály
AEK Larnaca–Akritasz 1–1
AEK Larnaca: Nikolics Nemanja végig pályán volt, Gyurcsó Ádám sérült.
Akritasz: Onódi Ákos nem lépett pályára.
Omonia–Arisz Limassol 1–2
Omonia: Lang Ádám végig pályán volt.

HOLLANDIA
Eredivisie
AZ Alkmaar–Excelsior 5–0
AZ: Kerkez Milos a 67. percben lecserélték.

FEBRUÁR 11., SZOMBAT
ANGLIA
Premier League
West Ham–Chelsea 1–1
West Ham: Hegyi Krisztián a kispadon ült.

Championship (II. osztály)

QPR–Millwall 1–2
Millwall: Callum Styles sérült, nem nevezték.

HORVÁTORSZÁG
Prva HNL
Varazdin–Hajduk Split 1–4
Hajduk Split: Lovrencsics Gergő kezdett, a 74. percben lecserélték.

AUSZTRIA
Bundesliga

Red Bull Salzburg–Austria Lustenau 4–0
Austria Lustenau: Tiefenbach Dániel a 65. percben állt be.

BELGIUM
1B Pro League (II. osztály)
Lommel–Lierse 0–2
Lommel: Vancsa Zalán kezdett, a 62. percben lecserélték.

IZRAEL
Ligat ha'Al
Bnei Szaknin–Maccabi Bnei Raina 1–1
Maccabi Bnei Raina: Koszta Márk kezdőként végigjátszotta a meccset.

NÉMETORSZÁG
Bundesliga
Freiburg–VfB Stuttgart 2–1
Freiburg: Sallai Roland kezdett, a 69. percben lecserélték.
RB Leipzig–Union Berlin 1–2
Leipzig: Gulácsi Péter sérült, Szoboszlai Dominik kezdőként végigjátszotta a meccset, Willi Orbán a kispadon ült.
Union: Schäfer András sérült, nem nevezték.

2. Bundesliga (II. osztály)
Heidenheim–Hamburg 3–3
Hamburg: Németh András a 66. percben állt be, a 72.-ben gólt szerzett.

OLASZORSZÁG
Serie B (II. osztály)
Reggina–Pisa 0–2
Pisa: Nagy Ádám kezdett, végigjátszota a meccset.
Ternana–Parma 1–1
Parma: Balogh Botond kezdőként végigjátszotta a meccset.

SVÁJC
Super League
Servette–Grasshoppers 2–1
Grasshoppers: Bolla Bendegúzt nem nevezték.

SZERBIA
SZUPERLIGA
Topolyai SC–Napredak 2–0
TSC: Szőke Adrián a 88. percben állt be csereként.

FEBRUÁR 12., VASÁRNAP
AUSZTRIA
Bundesliga
SCR Altach–LASK 0–1
Altach: Bukta Csaba
kezdőként lépett pályára, a 63. percben lecserélték
LASK: Kecskés Ákos
csereként lépett pályára a 90. percben

GÖRÖGORSZÁG
Szuperliga (I. osztály)
Arisz–Panathinaikosz 1–2
Panathinaikosz: Kleinheisler László
csereként lépett pályára a 74. percben

SZLOVÁKIA
FORTUNA LIGA
DAC–Slovan Bratislava 1–1
DAC: Kalmár Zsolt
kezdőként lépett pályára, a 42. percben lecserélték, Szánthó Regő a 82. percben csereként lépett pályára, Veszelinov Dániel nem játszott, Balogh Norbert nem volt a keretben
Slovan: Holman Dávid
nem volt a keretben

FEBRUÁR 13., HÉTFŐ
GÖRÖGORSZÁG
Szuperliga (I. osztály)
AEK Athén–Levadiakosz 3–0
Levadiakosz: Gróf Dávid végig a cserepadon ült, Paulo Vinícius végigjátszotta a mérkőzést.

ROMÁNIA
SUPERLIGA
Sepsi OSK–Chindia Targoviste 2–2
Sepsi OSK: Tamás Márk végig a cserepadon ült, Varga Roland sérült

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik