Légiósok: Németh András beállt, és egyből gólt szerzett – videó

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2023.02.11. 22:27
null
Németh András öröme az újabb gólja után (Fotó: Imago)
A szombaton pályára lépő, külföldön szereplő magyar labdarúgók közül a német másodosztályú Hamburgban a harmadik bajnoki meccsén másodszor eredményes Németh András tudott gólt szerezni.

A német másodosztályban (2. Bundesliga) második helyen álló Hamburg a harmadik Heidenheimhez látogatott, és 41 perc alatt háromgólos hátrányba került. A vendég HSV magyarja, a januári átigazolási hajrában szerződtetett Németh András az előző két meccshez hasonlóan ezúttal is a kispadon kezdett.

Németh a 66. percben állt be, és onnantól megváltozott a meccs alakulása. A múlt héten a Rostock ellen már az első gólját is megszerző csatár ezúttal hat méterről, a szlovákiai Bénes László beadásából (múlt héten is a szlovák válogatott középpályás adta a gólpasszt neki) fejelt a kapuba.

Ezután a német másodosztály góllövőlistáját vezető Robert Glatzel is betalált, majd a 88. percben Bakery Jatta egyenlített. A HSV a 3–3-as döntetlen után továbbra is 2. a tabellán, négy ponttal a Heidenheim előtt.

PROFI, ÉLVONALBELI VAGY MÁSODOSZTÁLYÚ BAJNOKSÁGBAN SZEREPLŐ MAGYAR LÉGIÓSOK, VOLT VAGY JELENLEGI FELNŐTT-, ILLETVE U-VÁLOGATOTT JÁTÉKOSOKEHETI MÉRKŐZÉSEI

FEBRUÁR 11., SZOMBAT
ANGLIA
Premier League
West Ham–Chelsea 1–1
West Ham: Hegyi Krisztián a kispadon ült.

Championship (II. osztály)
QPR–Millwall 1–2
Millwall: Callum Styles sérült, nem nevezték.

HORVÁTORSZÁG
Prva HNL

Varazdin–Hajduk Split 1–4
Hajduk Split: Lovrencsics Gergő kezdett, a 74. percben lecserélték.

AUSZTRIA
Bundesliga

Red Bull Salzburg–Austria Lustenau 4–0
Austria Lustenau: Tiefenbach Dániel a 65. percben állt be.

BELGIUM
1B Pro League (II. osztály)
Lommel–Lierse 0–2
Lommel: Vancsa Zalán kezdett, a 62. percben lecserélték.

IZRAEL
Ligat ha'Al
Bnei Szaknin–Maccabi Bnei Raina 1–1
Maccabi Bnei Raina: Koszta Márk kezdőként végigjátszotta a meccset.

NÉMETORSZÁG
Bundesliga
Freiburg–VfB Stuttgart 2–1
Freiburg: Sallai Roland kezdett, a 69. percben lecserélték.
RB Leipzig–Union Berlin 1–2
Leipzig: Gulácsi Péter sérült, Szoboszlai Dominik kezdőként végigjátszotta a meccset, Willi Orbán a kispadon ült.
Union: Schäfer András sérült, nem nevezték.

2. Bundesliga (II. osztály)
Heidenheim–Hamburg 3–3

Hamburg: Németh András a 66. percben állt be, a 72.-ben gólt szerzett.

OLASZORSZÁG
Serie B (II. osztály)

Reggina–Pisa 0–2
Pisa: Nagy Ádám kezdett, végigjátszotta a meccset.
Ternana–Parma 1–1
Parma: Balogh Botond kezdőként végigjátszotta a meccset.

SVÁJC
Super League
Servette–Grasshoppers 2–1
Grasshoppers: Bolla Bendegúzt nem nevezték.

SZERBIA
SZUPERLIGA
Topolyai SC–Napredak 2–0
TSC: Szőke Adrián a 88. percben állt be csereként.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik