Légiósok: Németh András szívesen játszana Dortmundban és az MU-ban

Vágólapra másolva!
2023.02.09. 09:48
null
Németh András nagy álmokat dédelget (Fotó: Getty Images)
Benjamin McFadyean angol újságírónak adott interjút Németh András, a német másodosztályú Hamburger SV 20 éves magyar csatára, amelyet a Fussball Nachtrichten szemlézett.

Kifejezetten tetszik nekem a Borussia Dortmund – mondta Németh András. Korábban nem játszottam Németországban, de a BVB meccseit több ízben is megnéztem a tévében. A Dortmund egy nagy csapat kiváló szurkolókkal és egy fantasztikus stadionnal.”

A sokoldalú magyar csatár – aki a napokban szerezte meg első gólját új klubjában – hozzátette, hogy azért játszana szívesen a sárga-fekete klubban, mivel az előszeretettel adja meg a lehetőséget a fiatal, tehetséges labdarúgóknak. Németh András ezután elmondta, hogy nagy Manchester United-szurkoló, így szívesen kipróbálná magát a jövőben a Premier League-ben, az álma az, hogy a „vörös ördögök” játékosa legyen.

Minden játékos szeretne eljutni a Premier League-be. Lehet, hogy nekem is sikerülni fog (pályára lépni az MU-ban – a teszi hozzá a cikk szerzője). Mindenesetre szeretném kipróbálni magam a Bajnokok Ligájában” – nyilatkozta Németh András.

 

Legfrissebb hírek

Nem tudott nyerni Hamburgban a Bayern München

Német labdarúgás
2026.01.31. 20:37

Remek hangulat és nulla gól a hamburgi derbin

Német labdarúgás
2026.01.23. 22:36

Döntetlennel záruló meccsen debütált Varga Barnabás az AEK Athénban

Légiósok
2026.01.11. 20:47

Németh András: Mindig abban hibáztam, hogy túl sokat akartam

Kézilabda
2025.12.09. 20:07

Látványos, sarkazós gól is kellett a Hamburg Werder Bremen elleni győzelméhez

Német labdarúgás
2025.12.07. 17:51

Bundesliga: a Frankfurt a 96. percben mentett pontot a Wolfsburg ellen

Német labdarúgás
2025.11.30. 20:16

Kettős emberhátrányban kapott ki Kölnben a Hamburg

Német labdarúgás
2025.11.02. 17:47

Kiütéssel nyert a Hamburg a Mainz ellen

Német labdarúgás
2025.10.05. 19:40
Ezek is érdekelhetik