Légiósok: Gazdag Dániel szívesen igazolna Spanyolországba

Vágólapra másolva!
2022.12.25. 07:51
null
Gazdag Dániel eddigi karrierjének legszebb estéje az Anglia elleni idegenbeli négygólos győzelem (Fotó: Árvai Károly)
A válogatott Gazdag Dániel elárulta, ha távozna a Philadelphia Union labdarúgócsapatától, nagyon szívesen igazolna Spanyolországba.

 

„Ha ilyen szinten rúgom a gólokat a jövőben is, akkor nyilván még több megkeresésem lesz. A spanyol focit szeretem a legjobban, oda nagyon szívesen igazolnék” – nyilatkozta szombaton az M1 aktuális csatornán a támadó középpályás, aki az észak-amerikai profiliga (MLS) legutóbbi idényében 38 mérkőzésen 24 gólt szerzett.

Gazdag elmondta, számított rá, hogy az első amerikai idényéhez képest több gólt szerez majd, de hogy ennyit, arra nem gondolt.

„Egész jó számokat produkáltam az előző szezonban az MLS-ben, nagyon örülök neki, és bízom benne, hogy a jövő évem is hasonló lesz” – vélekedett.

Mint kifejtette, szerinte mindenképpen megérdemelte volna, hogy a legjobb öt közé kerüljön, és ezzel legalább a második helyen végezzen a legjobb játékosokat tartalmazó MVP-listán, hiszen csak a német Hany Mukhtar produkált jobb számokat nála, aki végül az MVP lett.

Elárulta, az idény közben és utána is sokan keresték a menedzserét, aki sok csapattal beszélt, az Unionnal pedig tárgyal a szerződéshosszabbításról, és egészen előrehaladott állapotban van az ügy.

Mint kifejtette, egyelőre nehezen tudja elképzelni a távozását, szerinte januárban, februárban még biztosan Philadelphiában lesz, illetve egyelőre úgy tervezi, hogy a jövőben is, de „bármi megtörténhet”.

Eddigi karrierje egyik legszebb estéjének nevezte június 14-ét, amikor a magyar válogatott Wolverhamptonban 4–0-ra legyőzte Angliát a Nemzetek Ligájában, és ő maga is betalált.

„Nagyon boldog voltam, hogy gólt tudtam szerezni azon a mérkőzésen. Szerintem arra sem számított senki, hogy nyerni fogunk, nemhogy négy góllal. Ez a világon bármelyik válogatottnak óriási eredmény lenne, még a világbajnok Argentínának is. Nekünk, magyaroknak ez egy történelmi este volt” – fogalmazott.

Gazdag felidézte, hogy az NL első mérkőzése előtt arról beszéltek a csapattársaival, tudnak-e majd pontot szerezni a hat meccs valamelyikén, ehhez képest abszolút felülmúlták az elvárásokat, és még az utolsó kört megelőzően is volt esélyük csoportgyőztesként a négyes döntőbe jutni.

„Ha ilyen eredményeket érünk el a válogatottal, az óriási önbizalmat ad, és ezt a klubomban is tudom kamatoztatni” – szögezte le.

Legfrissebb hírek

Heti légiósprogram: Szoboszlaiék az Arsenal ellen; Gazdag egykori csapata otthonában léphet pályára

Légiósok
Tegnap, 11:12

MLS: sérülés miatt nem játszott Gazdag Dániel

Légiósok
2025.05.04. 13:24

Gazdag Dániel: Kicsit olyan, mintha Budapestről hazaköltöztem volna Nyíregyházára

Légiósok
2025.04.25. 06:30

Csak Gazdagodhat – Thury Gábor jegyzete

Légiósok
2025.04.25. 06:00

Sallói duplázott, a Sporting nyolcgólos meccsen nyert, míg Gazdagék Lionel Messiék ellen szenvedtek vereséget – videók

Légiósok
2025.04.20. 08:41

Április 22-én indul a bérletértékesítés a magyarok vb-selejtezőire

Magyar válogatott
2025.04.18. 19:35

Gazdag győztes meccsen mutatkozott be a Columbusban

Légiósok
2025.04.14. 06:42

Gazdag számára vonzó volt olyan együtteshez igazolni, amely mindig a bajnoki címért küzd

Légiósok
2025.04.13. 09:27
Ezek is érdekelhetik