Puskás Akadémia: Kleinheisler László visszatér?

B. A. B.B. A. B.
2022.06.30. 07:41
null
Kleinheisler László újra a Puskás Akadémiához kerülhet? (Fotó: Tumbász Hédi)
Jövő nyáron szabadon igazolhatóvá válhat Kleinheisler László, az Eszék középpályása, horvát sajtóhírek szerint a felcsúti klub már most szívesen látná soraiban.

Hazatér-e Kleinheisler László? A Sportske novosti a napokban számolt be róla, hogy a Puskás Akadémia hivatalos ajánlatot tett a felcsúti akadémia egykori növendékéért, az NK Osijek jelenlegi középpályásáért. A lap szerint az előző idény bronzérmese hárommillió eurót is áldozna a futballistáért, akit már tavaly nyáron is megpróbált hazacsábítani, ám ő nem akart visszatérni a magyar élvonalba.

A lap szerint azért bonyolult a helyzet, mert a családalapítás előtt álló középpályás Eszéken képzeli el a jövőjét, ugyanakkor szerződése a következő idény végén lejár, vagyis a klub ezen a nyáron kaphat utoljára jelentősebb összeget érte, jövő nyáron pedig ingyen távozhat – ez persze változhat, ha a felek időközben szerződést hosszabbítanak.

Hornyák Zsolt, a felcsútiak vezetőedzője korábban arról beszélt lapunknak, szívesen dolgozna együtt az akadémia volt növendékeivel, a 28 éves, 42-szeres válogatottat név szerint is említette.

A sajtóhír kapcsán lapunk megkereste a Puskás Akadémiát, amely nem akart reagálni a horvát újság információjára.

Legfrissebb hírek

A Puskás Akadémia edzőjének szerencsét hozott a tizenhármas

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 23:21

Galéria: újabb felcsúti siker, az élről vonul válogatott szünetre a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 22:24

Az első legyőzte az utolsót – felcsúti siker a Kispest-Honvéd ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 21:22

Bódog visszatér, a Nyíregyháza 17 éve nem nyert otthon a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 16:04

Szolnoki Roland: Örülök, hogy visszatért a Honvéd az NB I-be

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 14:02

Az MTK és a Ferencváros is győzött a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.16. 19:57

Akit nem csak a fiatalszabály tart a gólvonal előtt

Labdarúgó NB I
2026.09.16. 11:35

Puskás Akadémia: távozott a válogatott csatár

Labdarúgó NB I
2026.09.16. 08:33