Légiósok: Rossi díjat kapott, Szalai Attiláról beszélt

2021.12.06. 16:49
null
Szalai Attiláról a múlt héten Marco Rossi beszélt, az ismert pletykákat mondta el (Fotó: Török Attila)
Olaszországban Marco Rossi szövetségi kapitány nyilatkozata után kapott újra szárnyra a Szalai Attilát a Chelsea-vel összekötő pletykahullám.

A Piemont régió legjobb edzőjének megválasztott Rossit a múlt héten Torinóban kérdezte a Calciomercato.com arról, hogy van-e magyar játékos, aki megállná a helyét a Serie A-ban.

„Nehéz egyvalakit kiemelni, de ha mindenképpen kell, akkor Szalai Attilát mondanám. A török Fenerbahcénál játszik, s azt hiszem, a Chelsea érdeklődik iránta – idézte a football-italia.net Rossi Calciomercatón elhangzott nyilatkozatát. – Nyilván több spanyol nagycsapat figyelte, ám úgy tűnik, a Chelsea-vel kész szerződése van. Ő megállná a helyét az olasz bajnokságban is.”

Bár az angol nyelvű lap úgy adja el a sztorit, hogy „Szalainak kész szerződése van a Chelsea-vel”, nyilatkozatában Rossi semmivel sem mondott többet annál, mint amit eddig a sajtóban olvasni lehetett, úgy tűnt, inkább ő is a sajtóhírekre alapozza a mondandóját.

Törökországban rendületlenül téma Szalai Londonba szerződése, Angliában egy-két bulvárlap szintén ráharapott török forrásra hivatkozva.

Rossi a torinói eseményen beszélt arról, nem hiányzik neki, hogy Olaszországban dolgozzon, de követi az olasz futballt, és szerinte az Atalanta a Serie A esélyese, mert tavasszal mindig jó formába lendül.


Legfrissebb hírek

Czékus Ádám duplázott; Bolla Bendegúz góllal és gólpasszal segítette csapatát – légióskörkép videókkal

Légiósok
2026.08.10. 09:55

Szalai Attila megszerezte első gólját a Pogon Szczecinben! – videó

Légiósok
2026.08.08. 18:28

Itt a vége: 114 év után megszűnt a Brescia Calcio

Olasz labdarúgás
2026.07.29. 13:35

Kerkez Milost édesapja tockosai tartják a földön

Légiósok
2026.07.28. 16:11

Marco Rossi: Minden pilótának olyannak kellene lennie, mint Antonelli

F1
2026.07.25. 17:12

Marco Rossi: Spanyolország megérdemelten lett világbajnok!

Magyar válogatott
2026.07.23. 09:37

A Pogon Szczecin többéves szerződést kötött Szalai Attilával

Légiósok
2026.07.09. 22:50

Ribéry talpra állítja a megrogyott franciákat – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.27. 12:06