MLS: Sallói és Schön is gólpasszt adott, utóbbi örülhetett a győzelemnek – videó

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2021.08.01. 06:25
null
Sallói Russellnek adott gólpasszt (Fotó: Twitter/Sporting KC)
A tengerentúli profi labdarúgó-bajnokságban (MLS) a Sporting Kansas City 2–1-re kikapott hazai pályán az FC Dallastól. A mérkőzésen Sallói Dániel és Schön Szabolcs is gólpasszig jutott.

Az FC Dallas Paxton Pomykal távoli lövése után már a 3. percben előnybe került. Schön Szabolcs az első félidőben többször is megverte egy az egyben az amerikai válogatott jobbhátvédet, Graham Zusit, s lövései is veszélyesnek bizonyultak, de Tim Meliát nem tudta becsapni.

A fordulás után nem sokkal a 20 esztendős szélső Jesus Ferreirának gurított le, aki parádésan tekert a bal felsőbe, ezzel már kétgólos előnyre tett szert a texasi csapat.

A Kansas City ezt követően rákapcsolt, Sallói Dániel kétszer is tizenegyest szeretett volna, ám a második gyanús eset után sárga lapot kapott, mivel a játékvezető szerint színészkedett. A hajrában összejött a szépítés – Sallói pazar beadása után Johnny Russell talált be fejjel.

A hátralévő időben már nem esett gól, az FC Dallas elvitte a három pontot a Sporting KC otthonából. A vereség ellenére Sallóiék továbbra is a második helyen állnak, míg Schön csapata a tizedik pozíciót foglalja el, jelenleg négy pontra van a rájátszást érő hetedik helytől.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

MLS
Sporting Kansas City–FC Dallas 1–2
Kansas City: Sallói Dániel végig pályán volt, gólpasszig jutott.
FC Dallas: Schön Szabolcs 72 percet játszott, gólpasszt adott.

Legfrissebb hírek

Sallói egy órát kapott a vesztes bajnokin; ikszelt az eltiltott Messi nélkül az Inter Miami

Minden más foci
2025.07.27. 07:32

MLS: szokatlan ok miatt tiltották el Messit és Jordi Albát

Minden más foci
2025.07.25. 19:42

MLS: furcsa elismerést kapott hétvégi teljesítményéért Gazdag Dániel

Légiósok
2025.07.21. 09:00

Sallói akcióból, Gazdag büntetőből talált be, míg Messi duplázott az MLS-ben

Minden más foci
2025.07.20. 08:32

Megdobta a szurkolót a labdarúgó Sallóiék meccsén, azonnal villant a piros lap – videó

Minden más foci
2025.07.13. 09:47

Messi zsinórban harmadszor duplázott; Gazdag végig játszott a győztes meccsen

Minden más foci
2025.07.13. 09:13

Pintér Dániel: Sokat várnak tőlem Miamiban

Légiósok
2025.07.11. 07:15

Messi duplázott, sorozatban negyedik MLS-meccsét nyerte meg az Inter Miami

Minden más foci
2025.07.10. 06:47
Ezek is érdekelhetik