Légiósok: „Egyik pillanatról a másikra jött” – Kádárt meglepte a kölcsönadás

B. O. B., P. K., K. T. I.B. O. B., P. K., K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.04.13. 15:24
null
Kádár Tamással (balra) csak közölték, hogy kölcsönadják (Fotó: AFP)
Mint arról beszámoltunk, a 31 éves, 57-szeres válogatott Kádár Tamás a kínai élvonalbeli Santung Tajsantól kölcsönbe a szintén első osztályú Tiencsin Csinmen Tigershöz került. A játékos a Nemzeti Sport megkeresésére elárulta, meglepte csapata döntése, ugyanis a felkészülés alapján még úgy tűnt, alapember lesz a Santungnál.

„Igazából nem tudok mit mondani. Némileg meglepett, hiszen egyik pillanatról a másikra jött a váltás – reagált röviden a Nemzeti Sport érdeklődésére Kádár Tamás. Előtte kezdőként játszottam végig az edzőtáborban, majd közölték velem, hogy kölcsönadnak. Nem kesergek, megpróbálom magamból a lehető legtöbbet kihozni, ahogy eddig is tettem."

Hétfőn Simon Balázs, a ProStar ügynökség munkatársa posztolta a közösségi médiában, hogy Kádár Tamás a Santung Tajsantól kölcsönbe a Tiencsin Csinmen Tigershöz került, így új csapatban kezdheti meg az április 20-án rajtoló idényt

„Az átigazolás hátteréről tudni kell, hogy Kádár Tamás eddigi csapatának, a Santung Tajsannak a résztulajdonosa – mert bizonyos részben mindegyik klub mögött ott áll a kínai állam is – részesedést vásárolt a Tiencsin Csinmen Tigersben is, a csapat edzője pedig jelezte, hogy a védelem megerősítése érdekében mindenképpen szüksége lenne a magyar védőre – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online megkeresésére Simon.

A játékosügynök elmondta, több országból is érkezett konkrét ajánlat a védő kölcsönvételére, de a kérők nem tudtak megállapodni a Santunggal. Erről bővebben itt írtunk!

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Bemutatták a Futbólia visszahódítása című könyvet

Magyar válogatott
2026.01.22. 15:56

IFFHS: 2025 legjobb futballcsapata a PSG, a Ferencváros 39. a világrangsorban

Minden más foci
2026.01.16. 12:35

Döntetlennel záruló meccsen debütált Varga Barnabás az AEK Athénban

Légiósok
2026.01.11. 20:47

A 2025-ös év is hangos volt a magyar fiatalok nemzetközi sikereitől

Utánpótlássport
2026.01.02. 09:02

Világbajnokok, BL-győztesek és klublegendák vonultak vissza 2025-ben

Minden más foci
2025.12.28. 11:48
Ezek is érdekelhetik