Csíkszereda: újabb volt NB I-es játékos érkezett – hivatalos

R. B.R. B.
2020.10.02. 12:13
null
Kelemen Dávid a Csíkszeredában folytatja pályafutását (Fotó: <a href="http://fkcsikszereda.ro/ket-jatekost-igazoltunk/" target="_blank">fkcsikszereda.ro</a>)
A román másodosztályban szereplő FK Csíkszereda hivatalos honlapján bejelentette Kelemen Dávid szerződtetését.

A 28 esztendős védő Békéscsabán és az MTK-nál nevelkedett, korábban megfordult az izraeli Hapoel Tel-Avivban. Kelemen 2015-ben lett a Paks játékosa, majd szerepelt Békéscsabán, Nyíregyházán és a Vasasban. A tolnai gárda idén nyáron kölcsönadta az NB II-es Haladásnak, amelynek színeiben a mostani kiírásban két bajnoki mérkőzésen és egy Magyar Kupa-találkozón lépett pályára.

A Csíkszereda nem közölte, kölcsönbe vagy végleg szerezte-e meg a korábbi korosztályos válogatott futballistát, aki a 2019–2020-as idényben tíz NB I-es mérkőzésen játszott a Paksban. A hargitai klub a nyáron igazolt már Magyarországról a legutóbb ugyancsak Pakson szereplő Bor Dávid személyében.

Az erdélyi együttes Valentín Haberkon érkezését is bejelentette. A 25 éves csatár hazájából, Argentínából csatlakozott a Csíkszeredához.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL
Érkezők: Ádám Martin (Kaposvári Rákóczi), Bognár István (MTK Budapest), Forgács Dávid (Nyíregyháza Spartacus, szabadon igazolhatóként),Hegedüs Lajos (Puskás Akadémia, szabadon igazolhatóként), Lorentz Márton (BFC Siófok),Nagy Richárd (Kaposvári Rákóczi), Sajbán Máté (Mezőkövesd, kölcsön után végleg), Sipos Zoltán (Puskás Akadémia II – legutóbb kölcsönben Csákvár), Szabó Bálint (Mol Fehérvár – legutóbb kölcsönben Budaörs)
Kölcsönbe érkezők: Csősz Richárd (Debreceni VSC)
Kölcsönből visszatérők: Borsos Vilmos (Dorog), Fejős Áron (Szekszárd),Kővári Róbert (BFC Siófok), Molnár Dominik (NK Nafta 1903 – Szlovénia)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:Süvöltös Adrián, Szekszárdi Milán

Kiszemeltek: –
Távozók: Bartha László (Pécsi MFC), Báló Tamás (Dunaújváros), Bor Dávid (Csíkszereda – Románia),Egerszegi Tamás (diósgyőri kölcsön után szabadon igazolható), Kecskés Tamás (BFC Siófok), Kesztyűs Barna (Bp. Honvéd, kölcsön után végleg), Könyves Norbert (ZTE FC), Molnár Dominik (ZTE FC), Nagy Richárd (Veszprém – kölcsön után végleg), Poór Patrik (Debreceni VSC, szabadon igazolhatóként), Simon Márk (Tiszakécske – kölcsön után végleg), Zachán Péter (szekszárdi kölcsön után Fjölnir – Izland)
Kölcsönbe távozók: Forgács Dávid (Szentlőrinc SE), Kelemen Dávid (Szombathelyi Haladás, majd Csíkszereda – Románia),Szabó Bálint (Kaposvár)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

Legfrissebb hírek

Dárdai Pál húzhatja keresztül Dárdai Pál terveit

Labdarúgó NB I
9 órája

A Csákvár korábbi szakvezetője vette át a Szeged-Csanád Grosics Akadémia irányítását

Labdarúgó NB II
2026.10.14. 17:37

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.10.13. 12:28

Már nem Laczkó Zsolt a Szeged-Csanád Grosics Akadémia vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.10.13. 11:54

Korábbi válogatott futballistát igazolt az NB II-es Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.10.06. 20:27

Újabb fiatal érkezett a nigériai akadémiáról – ezúttal Debrecenbe

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 12:02

Élvonalbeli múlttal rendelkező játékosok érkeztek az NB III-as DEAC-hoz

Labdarúgó NB II
2026.10.02. 16:21

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55