Légiósok: Szoboszlai, Napoli, 40 millió – most erről ír az olasz sajtó

M. D.M. D.
2020.09.10. 13:05
null
Szoboszlai Dominik (fehérben) jövője továbbra is erőteljesen foglalkoztatja az olasz sajtót (Fotó: Szabó Miklós)
A La Gazzetta dello Sport beszámolója szerint a Napoli ismét harcba száll a Red Bull Salzburg magyar válogatott labdarúgójáért, Szoboszlai Dominikért.


A 20. életévét októberben betöltő magyar futballista augusztus végén kijelentette, hogy idén nyáron biztosan nem vált klubot, hanem az őszi szezonban is a Salzburgban futballozik, ennek ellenére az olasz sajtó ismét szóba hozta őt helyi sztárcsapatokkal.

Szoboszlai kapcsán eddig 25 millió eurós kivásárlási árról szóltak a hírek, a La Gazzetta dello Sport azonban csütörtökön 40 millió eurós átigazolási díjról írt, illetve arról, hogy a nápolyi klub ezt szeretné lealkudni 25 millióra, amit még teljesítményalapú bónuszokkal egészítene ki.

A milánói lap úgy tudja, Szoboszlai esetleges szerződtetése Gennaro Gattuso vezetőedzőt is örömmel töltené el.

Mindeközben a Calciomercato a Juventus érdeklődéséről számolt be a Salzburg magyar légiósa kapcsán, Fabio Paratici sportigazgató állítólag kiemelt figyelemmel követi a 19 éves labdarúgó teljesítményét.

Legfrissebb hírek

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
7 órája

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.24. 23:33

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szoboszlai Dominik: Nagyon fontos a jó kapcsolat a sportolók és az újságírók között

Magyar válogatott
2026.09.24. 17:36

Honfitársainknál Szoboszlai az élen az EA FC legújabb kiadásában – íme, a magyar játékosok top 10-e

Minden más foci
2026.09.23. 19:00

„Ő egy igazi gép” – Andy Robertson Szoboszlai Dominik edzésmunkáját méltatta

Légiósok
2026.09.23. 12:50

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Borbély Balázs: Büszke vagyok, hogy hozzájárulhattam az ETO bajnoki címéhez

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 21:54