Légiósok: Korhut válogathat az ajánlatok között, de a válogatott a prioritás

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
2020.06.25. 19:25
null
Korhut Mihály olyan döntést akar hozni, ami a válogatott számára a legjobb (Fotó: Török Attila)
Korhut Mihály, a magyar labdarúgó-válogatott hátvédje azt mondta, az elsődleges célja, hogy szerződést hosszabbítson jelenlegi klubjával, az Arisz Szalonikivel, de máshonnan is vannak ajánlatai, ezzel megerősítette a Nemzeti Sport korábbi információit.

 

A játékos az M1 aktuális csatornának csütörtökön elárulta: az Arisznál szeretnék, ha maradna, már elé is tettek egy új szerződéstervezetet, amelyről tárgyalnak. Úgy fogalmazott, hogy egy-két évig még ő is maradna, mert szereti az egyesületet, a várost és a szurkolókat.

„Ha közös nevezőre jutunk, akkor maradok, de közben más országokból is érkeztek ajánlatok. Persze az elsődleges cél az, hogy a mostani klubommal megegyezzek” – mondta a 31 éves védő, hozzátéve, hogy július 19-én vagy 20-án rendezik az utolsó hivatalos mérkőzésüket a szezonban, addig még lesz idő beszélni az új szerződéséről.

Azt egyelőre még nem lehet tudni, hogy az új idény mikor kezdődik Görögországban, a hírek szerint szeptember elején vagy közepén, de a válogatottra annak a hónapnak az elején már Nemzetek Ligája-mérkőzés vár.

„Úgy szeretnék edzeni, játszani és csapatot választani magamnak, hogy a szövetségi kapitány számíthasson rám a nemzeti együttes meccsein”
– hangsúlyozta Korhut Mihály.

A Nemzeti Sport korábban úgy értesült, a Hajduk Split lehet a bekk egyik kérője.

Legfrissebb hírek

Tóth Alex: Az edzőnek nem kell megmagyaráznia, hogy miért nem lépek pályára

Magyar válogatott
1 perce

Megvan a magyar válogatott új idegenbeli meze – kép

Magyar válogatott
2026.03.20. 09:14

Yaakobishvili Áron, Csinger Márk és Szűcs Tamás is meghívót kapott Marco Rossitól

Magyar válogatott
2026.03.17. 12:49

Bízzuk Rossira! — Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2026.03.17. 00:01

Negyven évvel ezelőtt verte meg 3–0-ra Magyarország Brazíliát a Népstadionban

Magyar válogatott
2026.03.16. 08:48

Válogatott: jövő hétfőn kezdődik a jegyértékesítés a Szlovénia elleni felkészülési meccsre

Magyar válogatott
2026.02.27. 18:28

Az egész rendszer a felnőttválogatottat szolgálja – új irány az utánpótlásban

Magyar válogatott
2026.02.26. 17:52

Száz éve született Grosics Gyula, az Aranycsapat negyedik védője

Magyar válogatott
2026.02.04. 07:00
Ezek is érdekelhetik