Légiósok: Végre kifizetődött a hét közben végzett kemény munka – Eppel

2020.02.11. 10:57
null
Eppel gólt szerzett, és úgy érzi, ezzel kifizetődött az eddig befektetett munka (Fotó: AFP)
Türelmesen várt a bevetésre Eppel Márton, és győzelemhez segítette a bennmaradásért küzdő Cercle Bruges csapatát.

Mindent elkövet a Cercle Bruges, hogy elkerülje a kiesést a belga élvonalból, de könnyen lehet, hogy ez is kevés lesz. A tabella utolsó, 16. helyén álló együttes tavaly októberben edzőt váltott, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya, Bernd Storck vette át az irányítást.

Az eredmények nem a várt ütemben jönnek, a csapat 15 forduló alatt csupán 11 pontot tudott hozzátenni ahhoz a háromhoz, amelyet a korábbi tíz fordulóban szerzett. Mivel az alapszakaszból már csak öt forduló van hátra, és a befogható vetélytársak közül a Waasland-Beveren hat, az Oostende hét ponttal áll jobban, nem sok lehetőség maradt a hibázásra.

A küzdelemben részt vesz Eppel Márton is, aki január 14-én írt alá fél évre a belga együtteshez, és a KV Mechelen hétvégi legyőzéséből (3–2) góllal és gólpasszal vette ki a részét. A magyar válogatottnál is számításba vett csatár első mérkőzését játszotta végig a csapatban, teljesítményét a szurkolók azzal ismerték el, hogy a klub honlapján tartott, a mérkőzés legjobbjára kiírt szavazáson a harmadik legtöbb voksot (12.31 százalék) kapta a szintén gólt szerző Dino Hotic (16.92) és a 92. percben győztes gólt jegyző Stef Peeters (40) után.


„Őrült mérkőzést játszottunk – idézi Eppel Mártont a pzc.nl oldal. – Hat perc alatt két gólt szereztünk, az első félidőben el kellett volna döntenünk a vitás kérdéseket, mégis visszaengedtük a Mechelent. Amikor ellenfelünk a hajrához közeledve egyenlített, úgy tűnt, fontos pontokat bukunk el, de a végén ezúttal nekünk kedvezett a szerencse. Megkönnyebbültem, amikor a hosszabbításban kiharcoltuk a győzelmet. Hogy miért nem kaptam korábban kilencven percet? A vezetőedzőnk döntött így, azt mondta, lendüljek formába és legyek türelmes. Jó előérzetem volt a meccsel kapcsolatban, örülök, hogy sikerült góllal segítenem a csapatot. Végre kifizetődött a hét közben végzett kemény munka, remélem, a győzelem fordulópontot jelent, és a következő körben közelebb kerülhetünk a vetélytársakhoz.”

Mivel a belga bajnokság alapszakasza harmincfordulós, és a tabella utolsó helyezettje kiesik, a Cercle Bruges sorsa március 15-ig eldől. Eppel Mártonék a folytatásban a Sint-Truiden, a Mouscron és az FC Bruges ellen idegenben lépnek pályára, míg a Gentet és az Oostendét fogadják. Utóbbi mérkőzés a bennmaradásról is dönthet, de ahhoz a Cercle Bruges-nek a következő négy mérkőzésén legalább öttel több pontot kellene szereznie vetélytársánál.

BELGIUM, JUPILER LEAGUE
25. FORDULÓ

Cercle Bruges–KV Mechelen 3–2
Cercle Bruges: a mérkőzést végigjátszó Eppel Márton szerzett vezetést a hazaiaknak, s a győztes gólnál övé volt a gólpassz.

Legfrissebb hírek

A belga kapitány nem biztos benne, hogy jó-e, hogy megnyerték a csoportot

Foci vb 2026
2026.06.27. 09:22

Belgium csoportelső lett, Egyiptom nem bírt Iránnal

Foci vb 2026
2026.06.27. 07:06

Belgium ötöt vágott Új-Zélandnak, így csoportelső lett

Foci vb 2026
2026.06.27. 06:57

Elkezdődött az Új-Zéland–Belgium és az Egyiptom–Irán mérkőzés

Foci vb 2026
2026.06.27. 05:01

Egyiptomnál Szalah rohamozza az iráni kaput; a belgáknál Doku is kezd Új-Zéland ellen

Foci vb 2026
2026.06.27. 04:09

A friss apuka Jérémy Doku nem tud 90 percet vállalni

Foci vb 2026
2026.06.26. 13:26

Megkövette Jérémy Dokut munkatársa érzéketlensége miatt a L'Équipe

Foci vb 2026
2026.06.23. 10:55

Jérémy Doku apa lett, Új-Zéland ellen térhet vissza a belga csapatba

Foci vb 2026
2026.06.22. 20:24
Ezek is érdekelhetik