DAC: Vida Máté már várja a közös munkát az új edzővel

2020.01.10. 16:56
Öt hét szünet után elkezdte a munkát a DAC. A szlovák bajnoki ezüstérmes, jelenleg a tabella harmadik helyén álló labdarúgócsapat Peter Hyballa vezetőedzővel zárta a 2019-es évet, pénteken viszont már a portugál Hélder vezényelte a tréninget.

„Decemberben elemeztük a játékstílusunkat, a csapat helyzetét és az eredményeit. Éreztük, hogy Peter nem akar a nyárnál tovább maradni. Mindent figyelembe véve úgy döntöttünk, most egyszerűbb edzőt váltani, mert a nyáron nincs sok idő jelentős változtatásokra. Öt hetet készülhetünk, kétszer megyünk edzőtáborba – fogalmazott Jan Van Daele, a dunaszerdahelyi egyesület sportigazgatója, aki beszélt az új vezetőedzőről is. – Hélder Cristóvao évekig játszott, később pedig edzőként tevékenykedett a világhírű Benficánál, s mély nyomokat hagyott bennünk másfél éve, amikor itt járt nálunk. Nemrégiben befejezte a munkáját Szaúd-Arábiában, mi pedig megragadtuk a lehetőséget, és szerződtettük.”„Decemberben elemeztük a játékstílusunkat, a csapat helyzetét és az eredményeit. Éreztük, hogy Peter nem akar a nyárnál tovább maradni. Mindent figyelembe véve úgy döntöttünk, most egyszerűbb edzőt váltani, mert a nyáron nincs sok idő jelentős változtatásokra. Öt hetet készülhetünk, kétszer megyünk edzőtáborba – fogalmazott Jan Van Daele, a dunaszerdahelyi egyesület sportigazgatója, aki beszélt az új vezetőedzőről is. – Hélder Cristóvao évekig játszott, később pedig edzőként tevékenykedett a világhírű Benficánál, s mély nyomokat hagyott bennünk másfél éve, amikor itt járt nálunk. Nemrégiben befejezte a munkáját Szaúd-Arábiában, mi pedig megragadtuk a lehetőséget, és szerződtettük.”

A sárga-kékek pénteki edzésén mind a három magyar futballista megjelent, igaz, a bokatörése után lábadozó és lassan teljesen felépülő Kalmár Zsolt néhány hétig még egyéni edzésterv szerint készül – és Vida Máté sem a csapattal dolgozott, hanem a konditeremben.

„Jószerével egész ősszel fájt a combom, egy ideg van begyulladva – mondta lapunk érdeklődésére a 23 esztendős középpályás. – Úgy gondoltuk, jót tesz neki a két-három hét pihentetés, de amikor odahaza elkezdtem edzeni, ismét megfájdult a lábam. Remélem, néhány hét alatt rendbe jövök. Az edzőváltás? Csalódott voltam a hír hallatán, mert nagyon sokat köszönhetek Peter Hyballának, nála értem el olyan teljesítményt, hogy ismét meghívást kapjak a válogatottba. Természetesen bízunk az új szakvezetőnkben is, nagyon várom már a közös munkát.”

Dunaszerdahelyre érkezése előtt Vida Kristopher Berlinben végezte el az egyéni edzéstervet.

„Nagyon vártam már, hogy újra itt legyek – örvendezett a DAC 24 éves támadója, aki hét gólt szerzett a bajnokság őszi szakaszában, s ezzel együttese legeredményesebb játékosa. – Tavasszal szeretnénk megnyerni a Szlovák Kupát, a bajnokságban pedig minél több győzelmet aratni, hogy nyomás alá helyezzük a címvédő és listavezető Slovan Bratislavát.”

Kalmár Zsolt edzésben

Legfrissebb hírek

Román Kupa: Bobál gólja is kellett a Slobozia fordításához

Légiósok
2026.08.12. 20:47

Harmincévesen visszavonult a hatszoros válogatott középpályás

Labdarúgó NB II
2026.08.12. 11:36

Győzött a DAC; döntetlent játszott a Sepsi az újoncrangadón

Minden más foci
2026.08.02. 20:01

Kettős győzelemmel ment tovább a DAC, és az FTC ellen búcsúzó Twentével játszik

Európa-konferencialiga
2026.07.30. 23:30

Ezek az együttesek várnak a magyar csapatokra a nemzetközi porondon – minden egy helyen a folytatásról

Európa-liga
2026.07.30. 22:46

Kerkez Milost édesapja tockosai tartják a földön

Légiósok
2026.07.28. 16:11

A DAC, a Kassa és a Komárom is döntetlennel nyitott

Minden más foci
2026.07.26. 19:46

Kl: Koszovóban zakózott a Hibernian, Lettországban nyert az Austria Wien

Európa-konferencialiga
2026.07.23. 19:40