Légiósok: sem Feyenoord, sem Besiktas – Szalai visszatér volt csapatához

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.08.27. 10:53
null
Szalai Ádám újra Mainzban futballozhat (Fotó: twitter.com/FSVMainz05)
Az elmúlt hetekben már szóba került, hogy Szalai Ádám visszatér korábbi német csapatához, a Mainzhoz, az élvonalbeli klub a Twitter-oldalán közölte, a Hoffenheim csatára orvosi vizsgálatokra érkezett a klubhoz.

 

Miután Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya hétfőn elmondta, hogy a Hoffenheim csatára, Szalai Ádám már kedden klubot válthat, a nemzetközi sajtóban azonnal elkezdődött a találgatás, hol folytathatja. Török és holland oldalak is arról írtak, hogy a Besiktas vagy a Feyenoord lehet a befutó, ehhez képest kedden a csatár korábbi klubja, a Mainz közölte a hivatalos Twitter-oldalán, hogy orvosi vizsgálatokon vesz részt náluk a magyar válogatott játékos, és akár már délután szerződést köthet.

A Kicker értesülése szerint a 193 centi magas támadó ingyen vált ezúttal klubot, az Allgemeine Zeitung információja szerint pedig három évre írhat alá.

Az Újpesten, majd a Stuttgart és a Real Madrid utánpótlásában nevelkedő Szalai Ádám számára nem lesz ismeretlen a légkör, hiszen korábban előbb 2010 januárjában kölcsönbe érkezett a Castillától fél évre, majd ezt követően végleg szerződtette a Mainz, és összesen három és fél évig játszott a klubban. A csapat színeiben összesen 85 tétmérkőzésen szerepelt, ezeken 24 gól és 13 gólpassz volt a mérlege.

2013-ban 8 millió euróért cserébe a Schalke játékosa lett, és gyakorlatilag BL-csoportkörbe segítette új gárdáját, hiszen a PAOK elleni selejtezőben otthon gólpasszt adott (1–1), idegenben pedig két góllal vette ki a részét a 3–2-es sikerből. A csoportkörben már nem jött össze az újabb gól, ahogyan a Real Madrid elleni nyolcaddöntőben sem. A gelsenkirchenieknél 28 bajnokin hétszer volt eredményes, összesen így kilenc találatig jutott ebben a csapatban, mivel egy évvel később a Hoffenheim hatmillió euróért megvette.

Egy hannoveri fél évet leszámítva ezt követően ezt a gárdát erősítette, és itt is összejött neki egy BL-csoportkör, ebben a klubban 113 ütközeten 25 gól és 13 assziszt volt a mérlege.

Az 56 válogatott meccsen 20-szor eredményes Szalai korábban arról beszélt, elsődleges célja, hogy maradjon a Bundesligában – amelyben eddig 51 találatot jegyzett –, ez most úgy tűnik, valóra válik.

1. FSV Mainz 05 on Twitter

Ádám Szalai zum Medizincheck in Mainz! Vertragsunterschrift ist bei erfolgreichem Check am Nachmittag zu erwarten. Weitere Informationen folgen ...


Legfrissebb hírek

Berecz Zsombor után Bodnár Gergő is távozott a Vasastól, játékost cserélt a Kecskemét és a Szeged – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.08.16. 16:47

A Vasastól igazolhat a ZTE, brazil védő a második csapatban

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 09:26

Az Egyesült Államokba igazolt az FTC brazil játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:15

Varga Kevin újra az NB I-ben, aláírta a szerződését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 10:50

A negyedmilliárd eurós bevétel ellenére ragaszkodnak a régi recepthez a „gyógyszergyáriak”

Német labdarúgás
2025.08.13. 13:22

Katona Levente a Nyíregyháza játékosa lett – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 15:37

A Videoton szerződést bontott északmacedón légiósával

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 14:01

Katona Levente közel a Nyíregyházához – NS-info

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 12:45
Ezek is érdekelhetik