Légiósok: Szoboszlai először kezdett, góllal hálálta meg

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.17. 17:10
null
Szoboszlai Dominik joggal örülhet: először kezdett a Salzburgban, és egyből gólt is lőtt (Fotó: Twitter/FC Red Bull Salzburg)
Szoboszlai Dominik a Red Bull Salzburg felnőttcsapatában élete első, kezdőként lejátszott tétmérkőzésén gólt lőtt, amivel továbbjutáshoz segítette 2–1-es sikert arató együttesét a Wiener Neustadt otthonában az Osztrák Kupa negyeddöntőjében.


A Salzburg a Wiener Neustadt otthonába látogatott az Osztrák Kupa negyeddöntőjében. Szoboszlai Dominik ott volt a vendégek kezdőcsapatában – a magyar utánpótlás-válogatott tehetség tétmérkőzésen most először kezdhetett az osztrák együttes színeiben!

És ha már ott volt, a nem túl színvonalas első félidőt követően, a 48. percben a vezetést is megszerezte a Salzburg számára (0–1).

Az 54. percben Moanesz Dabur büntetőből betalált, megduplázva a vendégek előnyét (0–2). S bár a hajrában Stefan Hager révén a másodosztályú bécsújhelyi gárda szépített (1–2), nem volt reális esélye az egyenlítésre.



„Keményen dolgoztunk, az első félidő kicsit nehéz volt a számunkra. A gól után azonban minden jól működött. Szerencsére betaláltam, és nyertünk, nagyon boldog vagyok!” – idézi az MTI a magyar játékos továbbjutás utáni szavait.

Szoboszlai az első gólját szintén a kupában szerezte salzburgiként, csapata szeptember végén a tizenhatba kerülésért 6–0-ra múlta fölül a harmadosztályú Schwarzot. Akkor csereként a 69. percben talált be, majd kilenc perccel a vége előtt gólpasszt is adott.

AUSZTRIA, OSZTRÁK KUPA
NEGYEDDÖNTŐ

Wiener Neustadt (II.)–RB Salzburg 1–2 (Hager 89., ill. Szoboszlai 48., Dabur 54. – 11-esből)
Salzburg: Szoboszlai Dominik végigjátszotta a találkozót, a 48. percben csapata első gólját szerezte.
KÉSŐBB
17.15:
Rapid Wien–TSV Hartberg
Rapid Wien: Szántó Tamás

Legfrissebb hírek

Heti légiósprogram: Szoboszlaiék rangadót vívnak a Manchester Cityvel

Légiósok
8 órája

Szoboszlai a jövőjéről és a vezérszerepről, Kerkez az ütközéséről is beszélt

Angol labdarúgás
23 órája

A Liverpool először nyert bajnokit 2026-ban

Angol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

NS-infó: Redzic Damir a Salzburg játékosa lehet

Légiósok
2026.01.30. 07:36

Szoboszlait ismét méltatták, Slot a kapott gól nélküli meccsnek örült

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 14:34

Szoboszlai bekerült a PL-forduló legjobb tizenegyébe a WhoScorednál

Angol labdarúgás
2026.01.28. 11:41

„Újabb vereség a vége” – mondta Slot, aki egyre komolyabban aggódhat Xabi Alonso miatt a spanyol sajtó szerint

Angol labdarúgás
2026.01.25. 11:34

Videók: Szoboszlai gólt szerzett és gólpasszt adott a Bournemouth ellen

Angol labdarúgás
2026.01.24. 20:17
Ezek is érdekelhetik