Liga 1: egyetlen helyzetéből nyert Lang Ádám csapata

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2018.12.17. 22:25
null
A CFR három ponttal vezeti a bajnokságot (Fotó: Facebook/CFR)
Egyetlen igazi gólszerzési lehetőségét kihasználva győzött a Viitorul otthonában a román élvonal listavezetője, így a CFR őrzi hárompontos előnyét a táblázaton.

 

A Lang Ádámot tartalékként nevező kolozsvári együttes az első öt percben ugyan kapujának szegezte a tengerparti Ovidiuban székelő együttest, utána viszont átengedte a kezdeményezést a hazai csapatnak. A Viitorul azonban az első félidőben nem tudott közel jutni Giedrius Arlauskis kapujához, a litván kapusnak egyedül Ianis Hagi kapura tekert szöglete adott nagyobb munkát.

Akkor azonban már vezettek a vendégek, George Tucudean lopott labdát a saját térfelén elcsúszó Sebastian Mladentől, majd jobbról a kapus lába között a hálóba lőtt (0–1).

A második félidőre a CFR teljesen feladta támadási szándékait, higgadtan romboló védelme azonban többnyire csak távoli lövéseket engedett Hagiéknak. Srdjan Luchin fejesén és Lyes Houri lövésén kívül azonban minden labda középre ment, ezt a kettőt pedig Arlauskis kitolta a bal sarokból. A legvégén, a ráadás negyedik percében Langot is pályára küldte Toni Conceicao edző, a CFR magyar légiósa azonban labdához sem ért a lefújás előtt.

A címvédő kolozsváriak tizedik idegenbeli mérkőzésükön is veretlenek maradtak, és szombaton, az év utolsó mérkőzésen az FCSB elleni, szintén idegenbeli rangadón védhetik meg első helyüket.

ROMÁNIA, LIGA 1
20. FORDULÓ

Viitorul–CFR 0
1 (Tucudean 33.)
Az élcsoport: 1. CFR 43 pont, 2. FCSB 40, 3. Craiova 35, 4. Viitorul 33

Legfrissebb hírek

Megvertük a románokat, nagy lépést tettünk a negyeddöntő felé a női kézi-vb-n

Kézilabda
18 órája

Golovin Vlagyimir: Olyan, mintha kétszer kellett volna ezt megnyernünk

Kézilabda
18 órája

Siti Beáta: Ha el akarja érni céljait a válogatott, akkor nyerni kell Románia ellen

Kézilabda
Tegnap, 13:09

Lex Novák – Csinta Samu publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.12.02. 23:57

Presztízspárharc – Szendrei Zoltán jegyzete

Kézilabda
2025.12.02. 23:50

Romániában állítják: az újpesti Duarte Bukarestben folytatja

Labdarúgó NB I
2025.11.28. 14:26

Nyolcvanhat százalékos (!) svájci kapusteljesítmény a női kézi-vb-n, dugó miatti csúszás után román siker a horvátok ellen

Kézilabda
2025.11.27. 19:56

Bölöni László Jenei Imréről: Nem akarta szabályozni minden percünket, de nem is kellett

Magyar válogatott
2025.11.05. 13:30
Ezek is érdekelhetik