Légiósok: hosszú távra tervez a magyar csatár az osztrák élvonalban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.10.27. 12:02
null
Varga (balra) megharcol a lehetőségért a Mattersburgban (Fotó: SV Mattersburg)
Az osztrák élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Mattersburg támadója, Varga Barnabás az előző fordulóban először kezdett az együttesben, majd gólpasszal hálálta meg a bizalmat. Varga az őt képviselő menedzseriroda Faceboook-oldalán nyilatkozott jelenlegi helyzetéről, jövőre vonatkozó terveiről.

Úgymond komolyabb változást hozó terveim nincsenek jelenleg. Legfőbb célom, hogy stabilan az első csapat keretében legyek, ám tisztában vagyok azzal is, hogy ehhez még sokat kell dolgoznom és bizonyítanom. Az elém táruló lehetőségekkel élni fogok, valamint ezekért a lehetőségekért keményen meg fogok küzdeni. A mérhetetlenül erős bizonyítási vágyamat pedig csakis az előnyömre tudom fordítani. Nagyon jól érzem magam a Mattersburgnál, lehetőség szerint minél tovább szeretnék itt maradni, amiért ugyancsak sokat kell dolgoznom, ám ezzel nem lesz probléma” – mondta a 24 éves támadó a Center Sportnak.

A szombathelyi születésű Varga a 2016–2017-es szezonban már 11 mérkőzésen pályára lépett a nagymartoniak színeiben, akkor készített vele interjút az NSO. Azóta viszont főképp a Mattersburgmásodik számú együttesében, az osztrák negyedosztályban játszott, viszont a St. Pölten elleni élvonalbeli bajnokin kezdőként számolt vele az első csapat trénere. A magyar légiós gólpasszal hálálta meg a bizalmat.

Legfrissebb hírek

Kikapott Varga Barnabás nélkül, de így is továbbjutott az AEK Athén a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2026.03.19. 22:58

Varga Barnabás gólját elvették, az AEK pontokat veszített

Légiósok
2026.03.15. 22:15

Szentpéterfáról érkezett szurkolókkal ünnepelt Varga Barnabás

Európa-konferencialiga
2026.03.14. 09:08

Varga adta meg a jelet, idegenben ütötte ki a Celjét az AEK a Kl-ben

Európa-konferencialiga
2026.03.12. 23:10

Varga Barnabás már a harmadik percben betalált a Konferencialiga-nyolcaddöntőben – videó

Európa-konferencialiga
2026.03.12. 21:27

Magyar válogatott igazolás Ausztriában, Csehországban, Szerbiában is, meglepetéscsatár Hollandiából

Légiósok
2026.03.12. 14:41

Légiósok: Varga fontos szerepet játszott az AEK góljában

Légiósok
2026.03.07. 19:05

Légióskörkép: volt ferencvárosi játékosok szerezték a gólokat a múlt héten

Légiósok
2026.03.02. 11:14
Ezek is érdekelhetik