Interjú Nagy Ádámmal és Kiril Lazarovval

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.09.25. 23:52
A Nemzeti Sport szerdai számából ajánljuk.

Az olasz lapok a Bologna egyik legjobbjaként írtak Nagy Ádámról, miután az alsóházban szerénykedő együttes nyert az előző idényben a BL elődöntőjéig menetelő Roma ellen. A meccsen egy ollózó mozdulattal eltalálták a magyar középpályás arcát, aki lapunknak nyilatkozva elmondta, pukli nőtt ugyan a fejére, de nagyobb baja szerencsére nem történt. A Bologna rossz sorozatot tört meg, hiszen a Roma elleni találkozót megelőzően nyeretlen volt. Hogy mindezt miként élték meg, s ő maga hogyan lépett túl a még a SPAL ellen kapott piros lapon, erről is beszélt a 23 éves futballista.
Az olasz lapok a Bologna egyik legjobbjaként írtak Nagy Ádámról, miután az alsóházban szerénykedő együttes nyert az előző idényben a BL elődöntőjéig menetelő Roma ellen. A meccsen egy ollózó mozdulattal eltalálták a magyar középpályás arcát, aki lapunknak nyilatkozva elmondta, pukli nőtt ugyan a fejére, de nagyobb baja szerencsére nem történt. A Bologna rossz sorozatot tört meg, hiszen a Roma elleni találkozót megelőzően nyeretlen volt. Hogy mindezt miként élték meg, s ő maga hogyan lépett túl a még a SPAL ellen kapott piros lapon, erről is beszélt a 23 éves futballista.

Megoszlanak a vélemények a hétfői londoni FIFA-gála eredményhirdetése kapcsán. A legtöbb bírálat amiatt hangzott el, hogy Mohamed Szalah gólja kapta a Puskás-díjat. A Liverpool légiósának csapattársa, James Milner ironikusan annyit jegyzett meg: nem semmi, hogy az egyiptomi csatár előző szezonban szerzett „hetedik legszebb gólja” lett a befutó. A kritikák egy része összességében arra vezethető vissza, hogy a FIFA nem fektetett hangsúlyt a különböző szavazások lebonyolításának elmagyarázására.

Interjút adott lapunknak a világ egyik legjobb balkezes átlövője, Kiril Lazarov. A hétvégén Szegeden járó, a Pick együttesével BL-csatát vívó Nantes macedón kézilabdázója nem örült a vereségnek, de miként lapunknak elmesélte, csalódottságát némiképp enyhítette, hogy a közönség igen barátságosan fogadta, ráadásul számos régi ismerőssel is találkozhatott. A 38 éves sportoló tudniillik korábban öt évet eltöltött Veszprémben is. Hogy érzi-e már az idő múlását, arról is őszintén beszélt.

Kasza Róbert nem indulhatott a mexikói öttusa-világbajnokságon, és az idény nagy részét is ki kellett hagynia sérülés miatt. Ennél is nagyobb baj, hogy egyelőre még mindig csak gyógyul; ahogy a Nemzeti Sportnak elmondta, életében nem úszott annyit, mint mostanság, a rehabilitáció keretében. Voltak már korábban is kellemetlen sérülései, de ilyen hosszú kihagyásra eddig sosem kényszerült. Hogy melyik két versenyen szeretne majd még igazán emlékezetesen teljesíteni, kiderül interjúnkból.

Legfrissebb hírek

Varga Barna: Détáriék népszerűségét nem lehet túlszárnyalni; Majoross: Nem történt semmi, van három pontunk

E-újság
9 órája

Hokigálával szinte biztos az elitben maradás!; Nikitschert sokkolták Rossi szavai

E-újság
Tegnap, 0:02

Vojvoda Dávid elköszön a kosárlabdától; a Cube segítségével elemezzük az ETO FC futballját

E-újság
2026.05.18. 23:52

Győrben a bajnoki trófea!; Liu Shaolin: A jégen vagyok otthon…

E-újság
2026.05.17. 23:55

Ötödször lett bajnok az ETO!; A MOB és a főváros is elkötelezett az olimpiarendezés mellett

E-újság
2026.05.16. 23:50

ETO vagy FTC: ma eldől a bajnoki cím; Férfi hokiválogatottunk felkészülten várja a finnek elleni vb-rajtot

E-újság
2026.05.15. 23:15

Lenny Joseph: Nem szabad foglalkozni a külső zajokkal, kritikákkal; Vereség Szerbiában, de ledolgozható hátrányban a férfi kézilabda-válogatott

E-újság
2026.05.14. 23:58

Redzic Damir: Remek karrierek kezdődtek itt, ezért vagyok Salzburgban; nagy csata lesz a szerbek elleni, de megnyerhető

E-újság
2026.05.13. 23:55
Ezek is érdekelhetik