Légiósok: bemutatta Lang Ádámékat a román bajnok

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2018.07.18. 18:46
null
Lang Ádámot hivatalosan is bemutatta a CFR Cluj (Fotó: cfr1907.ro)
Kizárólag válogatott labdarúgókkal erősített a román bajnok CFR 1907 a nyári szünetben, és az öt különböző országból érkezett öt új játékosa között a magyar Lang Ádám is bemutatkozhatott, illetve bemutathatta a kolozsvári klub 2018–2019-es idényben viselendő mezét.

 

„Kaptam egy esélyt a CFR-től, és trófeákat, bajnokságot szeretnék nyerni a csapattal, valamint eljutni a Bajnokok Ligájába” – mondta a 22-szeres magyar válogatott védő, aki ismeri ugyan Vass Ádámot, a CFR korábbi magyar légiósát, aki a 2012–2013-as szezonban játszott az együttesben, ám nem kereste meg és nem beszélt vele kolozsvári tapasztalatairól.

A francia Dijontól érkező Lang mellett az egyszeres horvát válogatott Mate Males (középpályás, HNK Rijeka), a román utánpótlás-válogatott Andrei Radu (balhátvéd, Arisz Limassol), az Afrikai Nemzetek Kupája-győztes kameruni Robert Ndip També (csatár, Adana Demirspor) és a korábbi olasz ifiválogatott Giuseppe De Luca (csatár, Virtus Entella) erősíti a pénteken rajtoló Liga 1-es idényben címvédésre készülő CFR-t.

A kolozsváriak annak ellenére kizárólag ingyen igazoltak, hogy 2.5 millió euróért adták el a kínai Kujcsou Csecsengnek a francia Kévin Bolit – akinek helyére aztán pont Langot szerződtették. Edward Iordanescu edző szerint azonban éppen a belső védő az egyetlen poszt, amelyet még tovább szeretne erősíteni, mert a magyar játékos mellett csupán a brazil Paulo Vinícius és a román Andrei Muresan áll rendelkezésére a védelem közepén. A CFR szakvezetője szerint Langot és a többi friss szerzeményt fokozatosan kell majd beépítenie, mivel kissé megkéstek az igazolásokkal, így a keretnek az előző idényből együtt maradt magjával ellentétben az új játékosok csak a felkészülés utolsó szakaszában vettek részt.

A szombaton a Román Szuperkupát elhódító CFR péntek este hazai pályán, a FC Botosani ellen kezdi el a bajnokságot, jövő kedden pedig a svéd Malmőt fogadja a Bajnokok Ligája második selejtezőkörének első mérkőzésén.

Legfrissebb hírek

Elhalasztják a Csíkszereda jövő heti bajnokiját

Minden más foci
13 órája

Kosznovszky Márk: Sosem akartam feladni az álmaimat – interjú a Portsmouth magyar légiósával

Légiósok
2025.08.01. 07:49

Európa-liga: a veterán kapus több mint egy évet kihagyott, most kivédett egy tizenegyest, majd továbbrúgta csapatát

Európa-liga
2025.07.31. 23:28

El-selejtező: jókora verést kapott odahaza a Besiktas a Sahtartól, Szófiában botlott a Braga

Európa-liga
2025.07.24. 22:36

Négygólos győzelemmel jutott a legjobb nyolc közé a vb-n a férfi pólóválogatott

Vizes vb 2025
2025.07.18. 12:52

Vécsei Bálint a kihagyott büntetőkről: „Szerdán azt álmodtam, hogy lesz egy ilyen lehetőség, és be fogom rúgni”

Európa-liga
2025.07.18. 11:15

A román sajtóban is Vécsei kimaradt 11-eseiről esett a legtöbb szó

Európa-liga
2025.07.18. 09:18

Fica lába elsült, Munteanu kötényt adott a kapusnak, Muhar fejelt – videón a CFR–Paks meccs góljai

Európa-liga
2025.07.17. 21:50
Ezek is érdekelhetik