Légiósok: NB III-ból a holland élvonalba, megismételné Dzsudzsák sikereit

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.07.04. 13:36
null
Dobos Áron az NB III helyett a holland élvonalban folytatja (Fotó: Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap)
Mint azt néhány hete előre jeleztük, a holland első osztályba idén feljutott Fortuna Sittard együttesében folytatja pályafutását a Dunaújváros PASE tehetséges labdarúgója, Dobos Áron.

A DUOL beszámolóra szerint a 18. életévét csak néhány hete betöltő labdarúgó, Dobos Áron a következő szezontól már nem az NB III Közép csoportjában szereplő Dunaújváros PASE-ban bizonyíthat, ugyanis négy évre szóló szerződést kötött a holland első osztályba idén feljutott Fortuna Sittard felnőtt együttesével.

Dobos a portálnak elárulta: volt több megkeresése külföldről és a magyar NB I-ből is.

„Eleinte az volt a célunk, hogy a következő lépés a magyar első osztály legyen. Tulajdonképpen egy-két csapat kivételével, mindenkivel volt valamilyen szintű kapcsolatfelvétel, de hiányzott az a fajta azonos gondolkodásmód, amivel az egyezség létre jöhetett volna. Több ajánlatom volt külföldről is, de úgy ítéltem meg, hogy a Fortuna Sittard a legtökéletesebb csapat számomra. Vezetői több mérkőzésemet megnéztek, amelyeken sikerült meggyőznöm őket, hogy szerződtessenek.″

A tehetségnek az a Vörösbaranyi József a menedzsere, aki Dzsudzsák Balázst is képviseli – róla pedig mindenki tudja, milyen sikeres időszakot töltött el Hollandiában a PSV színeiben.

„Szóba került, hogy Balázs pályafutására milyen jó hatással volt a Hollandiában eltöltött időszak. A példa adott előttem, jó lenne valami hasonló karriert befutni. A holland bajnokság híres arról, hogy lehetőséget ad a fiataloknak. Nyilván egy más világba csöppenek bele, de úgy érzem, nincs mitől félnem. Ezzel a szerződéssel teljesült a gyerekkori álmom, ami nagy kihívást jelent számomra, hiszen ezért dolgoztam, edzettem, ezért gyakoroltam rengeteget. Ezzel azonban nem szabad megelégednem, hiszen jönnek a következő lépcsőfokok.″

A Dobos Áronnal készült teljes interjút IDE kattintva olvashatja.

Legfrissebb hírek

NB III: hat gólig jutva nyert a Zalaegerszeg és a Veszprém is

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 17:35

NB III: nincs már százszázalékos csapat; győzött az Ózd és a Kaposvár, ikszelt a Tatabánya

Labdarúgó NB II
2026.10.31. 16:42

NB III: kiütéses pécsi siker, továbbra is hibátlan a Gyula

Labdarúgó NB II
2026.10.24. 20:55

NB III: kilencgólos thriller Dabason

Labdarúgó NB II
2026.10.18. 16:52

Gólzápor az NB III-ban: hetet vágott a Kaposvár, nyert az FTC II is

Labdarúgó NB II
2026.10.17. 16:10

NB III: tizenegyből tizenegy – továbbra is hibátlan a Gyula délkeleten

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 18:17

Az UVSE fölényes győzelemmel kezdett a női vízilabda BL-selejtezőben

Vízilabda
2026.10.09. 19:12

NB III: a Haladás kétszer egyenlített a rangadón, megőrizte első helyét a tabellán

Labdarúgó NB II
2026.10.04. 20:48