MLS: Nikolics és Sallói is remekelt, hétgólos dráma Chicagóban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.03.11. 07:16
null
Ezúttal Nikolics két gólja is kevés volt a Chicgao Fire sikeréhez (Fotó: Twitter)
Bár a Chicago Fire tizenkét perc leforgása alatt fordítani tudott a Sporting Kansas City ellen az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokságban (MLS), a találkozó mégis a vendégek sikerével zárult – a főszereplők között ott volt Nikolics Nemanja és Sallói Dániel is.

A sorsolás szeszélye folytán a Chicago Fire az első fordulóban szabadnapos volt, míg a Sporting Kansas City otthoni vereséggel indított – ezt javították most Sallói Dánielék, nem is akármilyen meccsen!

Mindkét légiósunk a kezdőcsapatban kapott helyet, az első említésre méltó esemény azonban nem az ő nevükhöz fűződött, hanem Felipe Gutiérrezéhez, aki egy kipattanó labdát fejelt a kapuba a 9. percben, megadva az alaphangot az összecsapáshoz. A Sporting Kansas City nagyon élt az első játékrészben, a Chicago Fire-nek mindössze egy próbálkozásra futotta az erejéből, veszély viszont abban sem volt, nem úgy, mint a félidő hajrájában Sallói megindulásában. A magyar játékos nagyszerűen gurított vissza bal szélről Johnny Russellnek, a skót támadó pedig nem hibázott, és kettőre növelte a vendégek előnyét.

A fordulás után – s ezt itt bizony szó szerint kell érteni – magára talált a hazai együttes, a gólok ugyan sokáig nem érkeztek, de amikor megtört a jég, belelendült a Chicago Fire. A 70. percben a magyar felmenővel is rendelkező Alekszandar Katai szépített, majd Nikolics Nemanja percei következtek: válogatott támadónk előbb egy lecsorgó labdát pöckölt közelről a kapuba, majd Brandon Vincent remek passzából bombázott kapásból a kapuba.

Aki azt hitte, hogy több fordulat itt már nem lesz, az bizony nagyot tévedett, a Sporting KC egy perccel Nikolics második gólja után egyenlített, majd nem sokkal később – mint utólag kiderült – a győztes találatot is megszerezte: Sallói sarkazott, Gerso Fernando elegánsan átlépte a labdát, Gutiérrez pedig a kapuba lőtt (3–4).

A Chicago Fire a következő körben a Minnesota ellen javíthat, míg a Sporting KC a San Jose Earthquakestfogadja.

Magyar idő szerint szombat este a Németh Krisztiánt a soraiban tudó New England Revolution is pályára lépett, és egy 93. percben szerzett gólnak köszönhetően le is győzte a Colorado Rapidst. Németh a 70. percben, 1–1-es állásnál szállt be csereként.


USA, MLS

ALAPSZAKASZ
Chicago Fire–Sporting Kansas City 3–4 (Katai 70., Nikolics 74., 82., ill. F. Gutiérrez 9., 86, Russell 44., Medranda 83.)
New England Revolution–Colorado Rapids 2–1 (Fagúndez 48., Tierney 93., ill. N. Jackson 66. )

Legfrissebb hírek

Messi addig játszhat Miamiban, ameddig akar

Minden más foci
4 órája

Kosznovszky Márk: Sosem akartam feladni az álmaimat – interjú a Portsmouth magyar légiósával

Légiósok
Tegnap, 7:49

Sallói egy órát kapott a vesztes bajnokin; ikszelt az eltiltott Messi nélkül az Inter Miami

Minden más foci
2025.07.27. 07:32

MLS: szokatlan ok miatt tiltották el Messit és Jordi Albát

Minden más foci
2025.07.25. 19:42

MLS: furcsa elismerést kapott hétvégi teljesítményéért Gazdag Dániel

Légiósok
2025.07.21. 09:00

Sallói akcióból, Gazdag büntetőből talált be, míg Messi duplázott az MLS-ben

Minden más foci
2025.07.20. 08:32

Egy jelenet a Liverpool-meccsről, amelyik tökéletesen mutatja Kerkez harcosságát – videó

Légiósok
2025.07.14. 13:52

Megdobta a szurkolót a labdarúgó Sallóiék meccsén, azonnal villant a piros lap – videó

Minden más foci
2025.07.13. 09:47
Ezek is érdekelhetik