Légiósok: Sallai-gól; húsz perc alatt kapott két sárgát a magyar

Vágólapra másolva!
2017.10.21. 21:04
Bár a csereként beálló Sallai Roland szépített, az APOEL 3–1-re kikapott az AEK Larnaca vendégeként a ciprusi élvonal 8. fordulójában.

A magyar játékos a szünet után állt be, és a 62. percben talált be – ekkor már kétgólos hátrányban volt az APOEL, amely a hajrában még egy gólt kapott, és végül 3–1-es vereséget szenvedett.

Sallai gólja

Szlovákiában hazai pályán kapott ki a DAC (légiósaink közül csak Kalmár Zsolt játszott), míg a Slovan Bratislava, ha szoros csatában is, de a Zlaté Moravce otthonából távozott pont nélkül. A pozsonyiak magyar középpályása, Holman Dávid 18 perc alatt gyűjtött be két sárga lapot, így idő előtt mehetett zuhanyozni. A Slovan végül kettős emberhátrányban fejezte be a meccset.

A Futács Márkót sérülés miatt nélkülöző Hajduk Split izgalmas rangadót vívott az éllovas Dinamo Zagrebbel. A Hajduk az első félidő közepén szerzett vezetést, a vendégek azonban a 88. és a 90. percben is betaláltak. A slusszpoén még hátravolt, a hazai csapat a 94. percben egalizált, így legalább az egyik pontot megmentette.

AUSZTRIA, BUNDESLIGA
12. FORDULÓ

Sturm Graz–Mattersburg 3–2
Mattersburg:Varga Barnabás nem került be a keretbe.

CIPRUS, FIRST DIVISION
8. FORDULÓ

AEK Larnaca–APOEL 3–1
APOEL: a szépítő gólt szerző Sallai Roland a szünet után állt be.

HORVÁTORSZÁG, 1. HNL
13. FORDULÓ

Hajduk Split–Dinamo Zagreb 2–2
Hajduk Split:Futács Márkó sérült.

KAZAHSZTÁN, PREMJER-LIGA
31. FORDULÓ

Kajrat Almati–FK Akzsajik 2–1
Kajrat Almati: Elek Ákos végigjátszotta a meccset.

KÍNA, SUPER LEAGUE
28. FORDULÓ

Jenpien–Honan Csienje 1–2
Jenpien:Guzmics Richárdot nem nevezték.

LENGYELORSZÁG, EKSTRAKLASA
13. FORDULÓ

Pogon Szczecin–Termalica Nieciecza 2–3
Pogon Szczecin:Gyurcsó Ádám a 70. percben állt be; Nieciecza: Kecskés Ákost nem nevezték.

NÉMETORSZÁG, BUNDESLIGA 2.
11. FORDULÓ

Union Berlin–Greuther Fürth 3–1
Greuther Fürth: Megyeri Balázs sérült, Pintér Ádám kispados volt.

OLASZORSZÁG, SERIE B
10. FORDULÓ
Palermo–Novara 0–2
Palermo:Balogh Norbert nem volt a keretben.

SZLOVÁKIA, FORTUNA LIGA
13. FORDULÓ

DAC–Trencín 1–2
DAC: Kalmár Zsolt végig a pályán volt, Vida Kristopher és Mervó Bence nem állt be.
Zlaté Moravce–Slovan Bratislava 3–2
Slovan: a kezdőként pályára lépő Holman Dávidot a 72. percben, második sárga lappal kiállították.
Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: Sallaiék nyerték a BL-csatát – van baj a Liverpoolnál?   

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 19:33

Három magyar is a pályán volt, a Liverpool kikapott a Galatától a BL-alapszakaszban

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 23:01

Nagy BL-meccs Isztambulban, három magyar lehet a pályán!

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 10:17

Heti légiósprogram: Szoboszlaiékra újabb rangadó vár, most a Chelsea ellen

Légiósok
2025.09.29. 14:58

Sallai Roland és Csongvai Áron is gólpasszt adott a 3–1-re végződő mérkőzéseken

Légiósok
2025.09.22. 21:24

Két meccs – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.19. 23:45

Kétmeccses eltiltást kapott Sallai Roland, az örmények ellen sem játszhat

Magyar válogatott
2025.09.19. 08:50

Nem sikerült szépen a BL-visszatérés, Sallai Rolandék csúnya vereségbe szaladtak bele Németországban

Bajnokok Ligája
2025.09.18. 23:02
Ezek is érdekelhetik