Légiósok: Balogh szerint azonnal visszajut a Palermo az élvonalba

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.07.20. 10:11
null
Balogh az azonnali feljutásról álmodik (Fotó: AFP)
Tízpontos előnnyel fogja megnyerni a Serie B 2017–2018-as idényét a Palermo labdarúgócsapata, nyilatkozta néhány nappal korábban Maurizio Zamparini a Bad Kleinkirchheimben edzőtáborozó szicíliaiakról. A klub elnöke kiemelte Balogh Norbertet is, akiről azt mondta, ő lehet a csapat új Franco Vázqueze.

 

A kétszeres olasz válogatott támadó középpályás tavaly nyáron szerződött Sevillába, Zamparini pedig már akkor azt mondta, a Debrecentől leigazolt Balogh Norbert méltó utódja lehet.

„Köszönöm az elnök úrnak, de én Balogh vagyok” – nyilatkozta a magyar válogatott játékos a Stadionews.it portálnak. Elmondta, nagy vágya, hogy ismét olyan teljesítményt nyújtson, mint utolsó debreceni időszakában, amikor bemutatkozhatott az Európa-ligában, gólokat szerzett, és felhívta magára az olasz klub figyelmét.

„Nagyon szeretek Palermóban élni, el vagyok ragadtatva a kultúrától. Szeretném, ha a csapatunk azonnal visszajutna a Serie A-ba, ami csak akkor lehetséges, ha a szurkolók továbbra is támogatnak bennünket. Nem akarok ígérni semmit, azt szeretném, ha egy év múlva már a Palermo–Inter meccsről kérdeznének. Mert az élvonalban fogunk játszani” – mondta, és hozzátette, nagyon jól tud együtt dolgozni az új edzővel, Bruno Tedinóval.

Legfrissebb hírek

Sportszerűtlen ultrái miatt fizethet a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.09.22. 16:24

„Fiatalszabály” és kevesebb légiós Brazíliában – döntöttek a klubok

Minden más foci
2026.09.22. 10:01

Serie A: az ittasan balesetet okozó Daniel Maldini most győztes gólt lőtt

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 17:41

Olasz Kupa: idegenben ejtette ki a Cagliarit a másodosztályú Verona

Olasz labdarúgás
2026.09.03. 23:00

Serie A: nyert Nápolyban a Como, hibátlan maradt az Inter és a Lazio

Olasz labdarúgás
2026.08.30. 22:50

A Palermónál folytatja a Juventus kapusa

Olasz labdarúgás
2026.08.26. 15:01

Filippo Inzaghi többet vár az olasz csatároktól

Olasz labdarúgás
2026.08.08. 11:41

Kerkez Milost édesapja tockosai tartják a földön

Légiósok
2026.07.28. 16:11