DAC: „A rangadókon két helyzetből három gólt kell rúgni”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.03.20. 08:49
Mint korábban megírtuk, László Csaba csapata, a DAC gól nélküli döntetlent játszott a Spartak Trnavával (Nagyszombat) a szlovák élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 24. fordulójának vasárnapi játéknapján. A mérkőzést követően csalódottan értékelt a dunaszerdahelyiek vezetőedzője, akinek több játékosa is csalódást okozott.

„Az első félidőben volt néhány jó lehetőségünk, melyekből azonban nem találtunk a hálóba. Néhány játékosom csalódást okozott a mai találkozón. Dühít, hogy az ellenfél egy pontért jött, és azt sikerült is elvinnie tőlünk. Érdekes mérkőzés volt, ismét nagyszerű szurkolói kulissza előtt. Többet érdemeltünk volna az egy pontnál. Ki kell emelni Aluku teljesítményét, aki az egész pályát befutotta, és végig nagyon harciasan küzdött. Fel kell tenni a kérdést a többieknek is, rendben van-e, hogy egy 18 éves fiatal játékos a legjobb a csapatban. Ha feljebb akarunk kerülni a táblázatban, meg kell nyernünk az ilyen találkozókat, mint a mai. A rangadókon két helyzetből három gólt kell rúgni...” – mondta László Csaba a klub hivatalos oldalának.László Csaba a klub hivatalos oldalának.

A klub magyar játékosai közül Vida Kristopher kezdőként a 92. percig volt a pályán, míg Kocsis Gergő és Mervó Bence (utóbbi sérülés miatt) nem kapott játéklehetőséget.

László Csaba együttese legközelebb április 8-án, a Priskin Tamást foglalkoztató Slovan Bratislavával játszik a bajnokságban. Az érdeklődés óriási, a hazai szektorokba március 10-ig elkelt az összes jegy.

SZLOVÁKIA, 24. FORDULÓ
DAC (7.)–Spartak Trnava (5.) 0–0

Legfrissebb hírek

Győzött a DAC; döntetlent játszott a Sepsi az újoncrangadón

Minden más foci
2026.08.02. 20:01

Kettős győzelemmel ment tovább a DAC, és az FTC ellen búcsúzó Twentével játszik

Európa-konferencialiga
2026.07.30. 23:30

Ezek az együttesek várnak a magyar csapatokra a nemzetközi porondon – minden egy helyen a folytatásról

Európa-liga
2026.07.30. 22:46

Kerkez Milost édesapja tockosai tartják a földön

Légiósok
2026.07.28. 16:11

A DAC, a Kassa és a Komárom is döntetlennel nyitott

Minden más foci
2026.07.26. 19:46

Kl: Koszovóban zakózott a Hibernian, Lettországban nyert az Austria Wien

Európa-konferencialiga
2026.07.23. 19:40

Tuboly Máté kikerült a DAC Konferencialiga-keretéből

Minden más foci
2026.07.22. 17:56

Tuboly Máté meglátogatta a felvidéki tejfalusi focitábort

Magyar válogatott
2026.07.22. 11:53