Légiósok: ennyit kap Némethért a Sporting, és ez nem a vége
Az MLS szabályai szerint az átigazolási összeg harmadát a liga közös kasszájába teszik, azaz a Sporting kétmillió dollárt keresett Németh eladásán.
A helyi sajtó úgy tudja, a pénteken bejelentett szerződésbe azt is belefoglalták, hogy ha Némethet eladja a katari klub, a Kansas City még abból az összegből is részesedik. Az átigazolást szerintük Németh kérte, hogy közelebb legyen Európához a nyári Eb előtt. A Sporting állítólag úgy kalkulál, hogy az Európa-bajnokság után az al-Garafa jóval magasabb összegért továbbértékesíti a magyar támadót, így nyáron is jókora összeget kaphatnak a Missouri-partiak.
A hétszeres katari bajnok al-Garafa továbbra sem jelentette be az átigazolást, így azt nem tudni, mennyi időre kötelezte el magát Németh. Az amerikai kalkulációk alapján több mint féléves szerződést kötött.

Szerbiából igazolt jobbhátvédet az NB II-es Szeged







