MLS: a Kansas City már kilenc éve vitte volna Némethet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.09.30. 13:40
Németh Krisztián magyar idő szerint csütörtökre virradóra megszerezheti első trófeáját a Sporting Kansas Citynél, csapatával ugyanis hajnali egytől a US Open Cup döntőjében játszik a Philadelphiával.

Németh az SKC egyik kulcsjátékosa, ezt bizonyítja a 24 bajnokin szerzett kilenc gólja és hat gólpassza, valamint hogy a kupában mindhárom meccsen, amelyen pályára lépett, betalált – eddig összesen négyszer. Nem véletlen, hogy a The Kansas City Star éppen róla szóló riporttal vezeti fel a finálét.

A riportból kiderült, hogy Kansas Cityben már 2006-ban felfigyelt rá az akkor még sportigazgatóként alkalmazott, magyar származású Peter Vermes, aki 2009 óta a Wizards, mai nevén Sporting vezetőedzője. Németh akkor még az MTK-ban szerepelt, s 2007-ben a sok kérője közül a Liverpool ajánlatát fogadta el. A liverpooli kaland 2012-ben ért véget, s miután 2014-ben a csatár a holland Rodától is távozott, klubkeresésbe kezdett.

„Amikor megtudtam, hogy klub nélkül maradt, ismét elkezdtem azon gondolkozni, hogy szerződtetnünk kellene. Ez nagy lehetőség volt számunkra" – mondta Vermes, aki elmesélte, hogy a Sporting már 2014 nyarán is megkereste a futballistát, aki azt mondta, az MLS csak akkor érdekli, ha Los Angelesben vagy New Yorkban játszhat.

Nem is lett semmi az ügyből, de Németh egyik korábbi klubtársa elment próbajátékra a Sportinghoz, és annyi szépet mondott az egyesületről, hogy Vermes újabb hívását már nem utasította el. Végül is egy látogatással semmit sem veszíthetett.

„Eljöttem, megnéztem a központot, és beszéltem Peterrel. Ezt követően teljesen biztos voltam benne, hogy itt akarok játszani" – mondta Németh, akinek nem volt elég önbizalma, főleg úgy, hogy a Sportingnál nem középcsatárként számítottak rá. – Tényleg nem voltam önbizalmam teljében, de sokat tanultam, jobb emberré és jobb játékossá váltam."

Vermes elmondta, Németh fő problémája az volt a Liverpool utáni időszakban, hogy az őt kölcsönbe vagy ténylegesen szerződtető kluboknak nem volt érdeke a játékos fejlődése.

„Ha nem volt elég jó, mást játszattak, megváltak tőle, és vettek másvalakit. Ez nagyon elkeserítő egy fiatal labdarúgó számára, újra hinnie kell az edzésmunkában" – mondta az edző, akinek töretlen a bizalma a magyar válogatott csatárban.

Németh a Philadelphia ellen ismét bizonyíthat a harmadik kupagyőzelmére törő Sportingban.

US OPEN CUP
DÖNTŐ

Csütörtök, 1.00: Philadelphia Union–Sporting Kansas City

A LEGUTÓBBI 11 KUPAGYŐZTES
2004: Kansas City Wizards
2005: Los Angeles Galaxy
2006: Chicago Fire
2007: New England Revolution
2008: D.C. United
2009: Seattle Sounders
2010: Seattle Sounders
2011: Seattle Sounders
2012: Sporting Kansas City
2013: D.C. United
2014: Seattle Sounders

Legfrissebb hírek

MLS: Gazdagék és Sallóiék is kikaptak

Légiósok
1 órája

Szexizmus és fizikai agresszió miatt kirúgta klubja Gonzalo Higuaín testvérét

Minden más foci
2026.09.23. 13:52

Pintér Dánielt behívták az amerikai U20-as válogatottba – az olimpia is ott lehet a távolabbi célok között

Minden más foci
2026.09.22. 20:15

Máris elismerően beszélnek Gazdag Dánielről a New Englandnél

Légiósok
2026.09.22. 19:06

Hiába Messi újabb szabadrúgásgólja, sorozatban negyedszer játszott döntetlent az Inter Miami

Minden más foci
2026.09.21. 07:18

MLS: Gazdag Dániel elérte a 150-et, csapata óriási hajrával győzött

Légiósok
2026.09.20. 08:17

Kily González lett Pintér Dánielék vezetőedzője Miamiban

Minden más foci
2026.09.15. 18:28

Hiába Messi szép gólja, nem nyert a Miami; Griezmannék fölényesen legyőzték Sallóiékat – videók

Minden más foci
2026.09.13. 07:37