Tőzsért valóban kereste a Pana, de továbbra is kivár

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.11. 11:03
null
Tőzsér Dániel (elöl) június 13-án, a finnek elleni Eb-selejtezőn szerepelt legutóbb (Fotó: Korponai Tamás)<br />
A magyar labdarúgó-válogatott szempontjából sem mellékes kérdés, hogyan alakul a válogatott középpályás, Tőzsér Dániel sorsa, akit valóban megkeresett a görög Panathinaikosz, de a szabadon igazolható játékos továbbra is kivár.

A vasárnapi DVSC–Haladás (0–1) bajnokin Tőzsér Dániel Bernd Storck szövetségi kapitány mellett tűnt fel a lelátón. Kedélyesen szotyizgattak, beszélgettek, alighanem az egyik fő téma a 23 nap múlva esedékes Magyarország–Románia Eb-selejtező volt. A nagy meccsig tehát már nem sok idő van hátra, a középpályásnak viszont – aki Dárdai Pálnál alapembernek számított a válogatottban – továbbra sincs csapata.

Debrecenben edzett ugyan az elmúlt időszakban, de amióta megszűnt korábbi csapata, a Parma, az angol élvonalba feljutó Watforddal pedig – amelynél az előző idényben kölcsönben szerepelt – nem tudott megegyezni, szabadon igazolható.

Korábban angol másodosztályú lehetőségekről számoltunk be, míg a múlt héten a görög sajtó a Panathinaikosz érdeklődéséről írt.

„Valóban volt szó arról, hogy a Panathinaikoszhoz szerződhet, érdeklődött a görög klub, de semmilyen konkrétum nincs az ügyben – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online érdeklődésére a középpályás menedzsere, Filipovics Vladan. – Továbbra is él az angol vonal is. Tőzsér Dánielnek több lehetősége van, egyelőre kivárunk. Minden szempontból a lehető legjobb megoldást szeretnénk megtalálni, hosszú távú szerződésben gondolkodunk.”

A játékosügynök hangsúlyozta, a válogatott szempontjából jó lenne, ha mielőbb megoldódna az ügy, de nem félti Tőzsért, mert edzésben tartja magát, jó erőben van, így számíthat rá a kapitány a szeptemberi találkozón.

Persze, mindenkinek az lenne az érdeke, ha a szotyit felváltaná a labda, és Tőzsért mielőbb a pályán látnánk tétmeccsek alkalmával, és nem a lelátón.

Legfrissebb hírek

A Ferencváros játékosa megérkezett Debrecenbe – NS-infó

Labdarúgó NB I
22 perce

Paks: újabb gólerős csatárral egyeztek meg, akit kölcsön is adhatnak – NS-infó

Labdarúgó NB I
2 órája

Ifjabb Dárdai Pál hazatért, japán védő a Tottenhamben, francia támadó tart az Evertonba – keddi transzferhíradó

Minden más foci
3 órája

A Puskás Akadémia bejelentette ifjabb Dárdai Pál szerződtetését

Labdarúgó NB I
5 órája

Ausztriából hazatérő középpályás írt alá a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
22 órája

A magyar válogatott védő szerződést bontott – ezek a klubok érdeklődnek iránta

Légiósok
23 órája

Kazincbarcika: újabb meghatározó játékos távozott

Labdarúgó NB I
23 órája

Ír középpályás a Fradinál, portugál szélső Újpesten – körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:39
Ezek is érdekelhetik