Légiósok: a magyar nem jelent erősítést, Rosickyt akarják

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.06.22. 18:18
null
A Sparta vezetőedzője az első nap véleményt mondott Kitlről (Fotó: NS-archív)
Zdenek Scasny, a cseh élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Sparta Praha vezetőedzője a próbajátékon lévő Kitl Miklósról és az átigazolási célokról is szót ejtett csapata hétfői edzése után.

 

Mint arról beszámoltunk, hogy a KTE középpályása, Kitl Miklós a 11-szeres cseh bajnok, legutóbb ezüstérmet szerző, BL-induló Sparta Prahához utazott próbajátékra.

Bár a Kecskemét futballistája csupán hétfőn érkezett meg a Spartához, az első edzés után máris véleményt mondott róla Zdenek Scasny vezetőedző.

„Kitl ajánlásra került hozzánk, jelenleg nem jelent erősítést a csapat számára” – mondta röviden csapata hivatalos honlapján a 2011-ben a DVSC-Tevánál dolgozó Zdenek Scasny, aki az átigazolási tervekről is szót ejtett.

„Nem mondunk le az álmunkról, szeretnénk megszerezni Tomás Rosickyt. Tudjuk, hogy a középpályás most hosszabbított az Arsenallal, és nehéz lesz az átigazolása, de minden követ megmozgatunk. A tárgyalások jelenleg is folytnak…” – mondta az idnes.cz-nek a Sparta vezetőedzője.

Legfrissebb hírek

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
18 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:50

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15

BL-selejtező: a Slovan 94. perces góllal nyert Svédországban, a Sparta Praha legyőzte a Lyont

Bajnokok Ligája
2026.08.04. 22:15