FTC: A Lech elnöke azt mondta, élnek a hosszabbítási opciójukkal - Holman

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.05.27. 22:16
null
Holmannal (balra) hosszabb távon számolnak a Lechnél (Fotó: lechpoznan.pl)
Holman Dávidnak a Lech Poznan elnöke elmondta, hogy élnek a kölcsönszerződésében foglalt szerződéshosszabbítási opcióval, azaz könnyen elképzelhető, hogy a játékos nem tér vissza a Ferencvárosba.

Holman Dávid számára nem sok játéklehetőség jutott a Lech Poznan első csapatában azóta, hogy a Ferencvárostól a lengyel klubhoz igazolt. Természetesen egy ilyen helyzetnek egyetlen futballista sem örül.

„Beszéltem az elnökkel arról, hogy nem túl jó számomra a kialakult helyzet, de azt válaszolta, hogy a terv szerint építenek fel, s hogy tulajdonképpen már most leülhetnék minden meccsen a kispadra” – mondta a Nemzeti Sport Online-nak Holman Dávid, akivel Poznanban, a csapat edzését követően beszéltünk.

A támadó középpályást az első fél évében fizikailag készítik fel a lengyel élvonalra. Saját bevallása szerint hét kilót fogyott, amióta klubot váltott, de ezzel nem lett gyengébb. Sőt, több izmot szedett magára.

Mint ismert, a Fradi a télen egy évre adta kölcsön a magyar játékost a Lechnek, amely ezután további három évre megszerezheti a futballista játékjogát. És úgy tűnik, meg is szerzi.

„Az elnök hozzátette, hogy élnek a hosszabbítási opciójukkal, ha lejár a kölcsönszerződésem.”

Ez persze nem azt jelenti, hogy a lengyel klub fél év múlva biztosan magához láncolja Holmant, most azonban úgy tűnik, hogy számolnak vele a jövőben is.

Holman az első csapatban alig lépett pályára (egyszer csereként 19 percet kapott), de a lengyel harmadosztályban szereplő poznani tartalékcsapatnak ő a támadó középpályása. A „kicsiknél” övé a 10-es mez.

„Az itteni harmadosztály jóval erősebb, mint a magyar harmadik liga. Ráadásul a mentalitás is más. Lehet, hogy elsőre nem sikerül a becsúszás, de ezután is ragad rád a játékos, megy utánad, s még egyszer megpróbál szerelni.”

Nem ezen sorok közt fogjuk elemezni, hogy Magyarországon miért nincs ez így, az mindenesetre biztos, hogy nem a körülmények miatt. Holman ugyanis állítja, hogy Lengyelországban semmivel sem jobbak a feltételek, mint nálunk. Az MTK akadémiáját például „ötcsillagosnak” nevezte.

A fiatal játékost a Ferencvárosról is kérdeztük. Elmondta, hogy olvasta Thomas Doll vezetőedző nyilatkozatát, aki szeretné két-három poszton megerősíteni csapatát. Holman szerint azonban ez nem lesz egyszerű.

„Már nem tudom, hogy hogyan lehetne erősebb a Fradi, hiszen minden poszton nagyszerű futballistái vannak. Elég csak Hajnal Tamásra és Gera Zoltánra gondolni. Nagyon sok pénzbe kerülne, magyar szinten szinte lehetetlen lenne jobb keretet összehozni.”

Legfrissebb hírek

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
6 órája

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
7 órája

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
7 órája

Kristoffer Zachariassen a nagy pillanatok embere

Európa-liga
10 órája

Dibusz Dénes szerint csapatként lehet esélyük a Trabzonspor legyőzésére

Európa-liga
11 órája

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
11 órája

A Groningen bejelentette Csinger Márk szerződtetését – hivatalos

Labdarúgó NB I
13 órája

Csinger és Tóth mellett Benbuali is távozhat az ETO-tól

Labdarúgó NB I
13 órája