WBA: lesz-e hattyúdal? Gera vasárnap búcsúzhat

Vágólapra másolva!
2014.05.09. 07:33
null
Kérdéses, hogy Gera pályára léphet-e a West Brom szezonbeli utolsó bajnokiján (Fotó: Action Images)
Angliai beszámolók szerint a szezon végén távozik a West Bromwich Albion labdarúgócsapatától Gera Zoltán. A magyar középpályásnak a Stoke City elleni hazai mérkőzés lehet az utolsó, amelyen elbúcsúzik a klubtól.

 

Gerának a szezon végén lejár a szerződése, és bár menedzsere, Filipovics Vladan korábban reményét fejezte ki, hogy hosszabbítanak vele, egyelőre nincs erre utaló jel. Most az Express & Star és a Birmingham Mail is arról számolt be, hogy kétséges a futballista pályára lépése az utolsó bajnoki fordulóban.

Gera az április 5-i, Norwich elleni győztes összecsapás óta nem szerepelt a West Bromban, azóta pedig a keretbe sem került. „Gera Zoltán nem dolgozott velünk a sérülése óta, azaz nagyon bonyolult, hogy pályára léphet-e, majdnem lehetetlen” – nyilatkozta Pepe Mel menedzser a magyar légiós „hattyúdalának” esélyéről.

A 35 éves játékosnak ez a második időszaka a WBA-nál, először 2004 és 2008 között szerepelt a klubban, majd a fulhames sikerek után 2011-ben szerződött vissza, azóta 30 bajnokin játszott és négy gólt szerzett.

Pepe Mel egyébként elnézést kért a szurkolóktól a Sunderland elleni (0–2) szerdai teljesítmény miatt. A 17. helyen álló csapat bennmaradása ennek ellenére biztosnak látszik, ugyanis a Norwich Citynek amellett, hogy hárompontos hátránya van, 17-tel rosszabb a gólkülönbsége.

Legfrissebb hírek

Programajánló: Hivatás, család, kultúra – beszélgetés Gera Zoltánnal és Kovács „Kokó” Istvánnal

Egyéb egyéni
2026.01.31. 14:11

Tóth Balázs visszatért, a Blackburn szétlövésben kiesett

Légiósok
2026.01.11. 18:49

Fél év után megváltak a vezetőedzőtől Callum Styleséknál – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.01.06. 11:59

Már nem Ruben Amorim a Manchester United vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.01.05. 11:20

Gera Zoltán: Sok ötletem, tervem van akár a foci világában, akár azon kívül is

Magyar válogatott
2026.01.04. 08:00

Gera Zoltán: Szeretem nyugalomban, a családdal tölteni az ünnepeket

Angol labdarúgás
2025.12.26. 13:55

Championship: Styles bekerült a forduló válogatottjába

Légiósok
2025.12.17. 10:41

Életem meccse – ötven magyar labdarúgó emlékezett vissza az új könyvben

Magyar válogatott
2025.12.15. 12:16
Ezek is érdekelhetik