Brazília: magyar kapust tesztel a patinás Fluminense

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.07.09. 23:11
null
Kovács Dániel nagy lehetőséget kap a Flunál (Fotó: O Globo/Edgard Maciel de Sá)
A 19 éves magyar Kovács Dánielt teszteli a patinás brazil Fluminense labdarúgócsapata – tudósít az O Globo.

A Vasas Kubala Akadémia kapusát a Fluminense európai túráján szemelte ki a riói csapat szakmai stábja. Kovács védett a brazilok elleni felkészülési mérkőzéseken, teljesítményével felhívta magára a figyelmet.

„A túránkon néztük ki Dánielt, és meghívtuk egy próbajátékra. Tapasztalatlan, de fejlődőképes játékosról van szó. Először két hónapról van szó, majd a későbbiekben végleges szerződést is köthetünk” – mondta az O Globónak Fernando Simone utánpótlás-koordinátor.

Kovács Dániel a válogatott kerettag, egykori Palmeiras- és Liverpool-kapus Diego Cavalierivel is együtt gyakorolhat többek között a regnáló brazil bajnokcsapatnál. Az 1994-es születésű magyar kapuvédő kulcsembere volt a Vasas Kubala Akadémia U19-es csapatának a 2012–13-as szezonban.

Legfrissebb hírek

Sobotkáné Fábián Éva: A mérhető és a nem mérhető eredmény is számít

Utánpótlássport
4 órája

Judo: „Szeretném átadni a tudásomat a fiataloknak” – Ungvári Attila

Utánpótlássport
8 órája

Asztalitenisz: Fazekas Lizett győzött az U19-esek között Szarajevóban

Utánpótlássport
Tegnap, 20:55

Hoki: második lett az U16-os leányválogatott a füsseni Európa-kupán

Utánpótlássport
Tegnap, 17:57

Labdarúgás: Kovács Bendegúz a legjobbak között az ifi BL-ben

Utánpótlássport
Tegnap, 9:07

Vívás: öt éremmel zárták a magyarok az U23-as Európa-bajnokságot

Utánpótlássport
2026.04.29. 17:12

Kisvárda: „A további változásokra várni kell – amíg nem tudjuk, mennyi pénzt kapunk az MLSZ-től”

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 16:02

MTK: játékoscsere is jöhet a DVTK-val; ezek a klubok figyelik Molnár Ádint – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 12:55
Ezek is érdekelhetik