Mainz: Szalai megjelent az orvosin, ma edzeni is fog

Vágólapra másolva!
2013.06.24. 11:21
A múlt héten a német sajtóban a Schalkéval összeboronált Szalai Ádám tegnap Mainzban vett részt az alapozást megelőző orvosi vizsgálaton, ma délután pedig már edzésre várják.

A rhein-zeitung.de híre szerint Szalai Ádám tegnap már Mainzban volt, átesett az alapozást megelőző orvosi vizsgálaton, ma pedig várhatóan a csapat első edzésén is részt vesz 16 órától a Bruchweg-stadionban.

A Mainz ma a válogatott játékosai nélkül kezdi meg a nyári felkészülést, de mivel Szalai a korábbi sérülése miatt nem játszott júniusban a magyar nemzeti csapatban, ő is csatlakozott a kerethez.

Arról hivatalos forrásból egyelőre nincs hír, hogy Szalai meddig marad az együttesnél, és van-e alapjuk azoknak a híreknek, melyek szerint hamarosan a Schalkéhoz szerződik.

 

Legfrissebb hírek

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
9 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:19

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

A mérkőzés szünetében bemutatták, Arne Maier immár az Újpest játékosa

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 22:51

Tapasztalt Bundesliga-középpályás érkezik Újpestre – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:31

Tajti Mátyás távozott Újpestről – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.30. 23:21

Próbajátékosok sora a ZTE-nél, eladhatják az egyik brazilt

Labdarúgó NB II
2026.01.30. 17:13
Ezek is érdekelhetik