Légiósok: Gulácsi Péter a Salzburghoz igazolt!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.06.07. 10:44
null
Gulácsi Péter aláírt a Salzburghoz (Fotó: redbulls.com)
Gulácsi Péter elhagyta a Liverpoolt, a magyar kapus az osztrák élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Salzburgnál folytatja a pályafutását.

A 23 éves kapus négy évre szóló szerződést írt alá új klubjánál a csapat hivatalos honlapjának beszámolója szerint.

SZAVAZÁS

Ön szerint jó döntést hozott Gulácsi Péter azzal, hogy a Salzburghoz szerződött?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Bízunk Gulácsi Péterben, vele tovább erősödött a keretünk. Háromnapos tesztelésen vett részt nálunk, amely során alaposan megfigyeltük, és fizikai felméréseken is megvizsgáltuk. Meggyőzött bennünket, hogy kiváló játékos" – nyilatkozta Ralf Rangnick sportigazgató a klub hivatalos honlapjának.

„Elégedett vagyok, hogy azonnal lehetőségem lesz egy osztrák élcsapatban játszani. Az a célom, hogy harcoljak azért, hogy első számú kapus legyek, és hogy sikereket érjek el a csapattal, Ausztriában és a nemzetközi porondon is" – mondta a szerződéskötés után Gulácsi.

Mint ismert, Gulácsi Péter már 17 évesen a Liverpoolhoz került az MTK akadémiájáról, és a „vörösöknél" a tartalékegyüttesben futballozott.

A Premier League nagynevű klubjának első csapatába nem tudta beverekedni magát az utánpótlás-válogatott kapus, többször is kölcsönadták Anglián belül alacsonyabb osztályú gárdákhoz: szerepelt a Hereford Unitednél, a Tranmere Roversnél és a Hull Citynél is.

GULÁCSI: EGY TOP-TOP KLUBHOZ KERÜLTEM, DE SZERENCSÉM IS VOLT

A MENEDZSER SZERINT GULÁCSI ELSŐ SZÁMÚ KAPUS LEHET

„A szezon végén volt egy megkeresés a Red Bull részéről. A salzburgiak fiatal kapust kerestek a piacon, az irodánk Gulácsi Pétert ajánlotta a figyelmükbe, aki egy háromnapos tesztelés során meggyőzte a klub vezetőit, és ő is nagyon elégedett volt a körülményekkel, mert minden esélye megvan arra, hogy végre első számú kapus lehessen egy erős élvonalbeli bajnokság meghatározó csapatánál" – nyilatkozta az U-válogatott kapus ausztriai szerződésének körülményeiről a játékost képviselő World In Motion menedzseriroda részéről Lucza Gábor.

„Gulácsit a Red Bull kivásárolta még egy évig érvényes liverpooli szerződéséből, és négyéves szerződést kötöttek vele, ami jelzi, hosszú távon számolnak vele. Ez egy új kihívás számára, fűti a bizonyítási vágy" – tette hozzá a játékosügynök.

A Red Bull keretében jelenleg három kapus található. Az első számú a 30 éves csapatkapitány, a német Alexander Walke, elsősorban őt kellene kiszorítania Gulácsinak. De rajta kívül 36 éves svéd-amerikai Eddie Gustafssonnak és a 19 esztendős Thomas Dähnének is élő szerződése van.

Legfrissebb hírek

NB II: öt távozó Szegeden és a BVSC-nél, négy a Soroksárnál, a Gyirmót három játékossal erősített

Labdarúgó NB II
12 órája

Továbbra is kölcsönben marad az MTK-nál a szlovén válogatott középpályás

Labdarúgó NB II
17 órája

Nyíregyháza: több országból is érdeklődnek a védő iránt; Beke végleg távozott

Labdarúgó NB I
21 órája

NS-infó: a Qarabaghoz tartó Várkonyi elbúcsúzott, Joao Victor is hiányzik, de jött egy új brazil kiszemelt

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:25

Könyves Norbert: Még nem hagyom abba!

Labdarúgó NB II
2026.06.29. 12:23

NB II: új játékos Ajkán és a BVSC-nél, egy távozó Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
2026.06.29. 11:33

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44

Szerbiából igazolt jobbhátvédet az NB II-es Szeged

Labdarúgó NB II
2026.06.27. 00:38
Ezek is érdekelhetik